Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait – A budaörsi színház is részt vett a megmérettetésen

(Budaörs, 2021. szeptember 26. – Budaörsi Infó) – Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait: a legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Fekete Péter című előadásának ítélte a szakmai zsűri, míg Mohácsi János Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című munkájával, a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciójával a legjobb rendező díját kapta meg. A budaörsi színház is részt vett a megmérettetésen.

 

 

A versenyprogramban hat előadás kapott helyet. A vidéki és határon túli produkciókat augusztus 25-től láthatta a Városmajori Szabadtéri Színpadon a közönség.

Augusztus 30-án volt a Budaörsi Latinovits Színház társulatának előadása: Beaumarchais darabját, a Figaro házasságát Alföldi Róbert rendezésében mutatták be.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon megrendezett pénteki díjátadóval egybekötött évadzárón Benkő Nóra igazgató felidézte a nyári szezon csaknem négy hónapon át tartó programsorozatát, amelyben mintegy 80 eseménnyel várták a közönséget. A szezon operett-bemutatója, tánc- és színházi előadásai, koncertjei, gyerekprogramjai és egyéb rendezvényei mintegy 40 ezer nézőt vonzottak.

   A jövő évad terveiről elmondta: a gyermek- és ifjúsági programok még nagyobb szerepet kapnak a műsorban. Jövőre is szerveznek koncerteket, de elsősorban a színházakhoz kapcsolódó zenei eseményeket terveznek. Elmondta: a későbbiekben alternatív játszóhelyet is szeretnének létrehozni. Arról is beszélt, hogy a színházi előadások a program legfontosabb elemei, és az eddigiek mellett további színházakkal is terveznek együttműködést.

    Kiemelte: jövőre száz éves lesz a színház, a jubileumra saját produkcióval készülnek, amelynek megírására Nyáry Krisztiánt kérték fel.

A szezon végén lezajlott Városmajori Színházi Szemlén hat nem budapesti színház előadása mutatkozott be teltházak mellett.

A szakmai zsűri hét kategóriában értékelte a versenyprogram darabjait, amelyben a Napnyugat Expressz, a Figaro házassága, az Ünnep, a Fekete Péter, a Parasztopera és a Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című előadás vett részt.

A nagyváradi, budaörsi, miskolci, szabadkai, újvidéki és szombathelyi társulatok produkcióit négy fős szakmai zsűri kísérte figyelemmel: Ráckevei Anna színművész, Máté Gábor, a Katona József Színház főigazgatója, Horváth János Antal író, rendező és Benkő Nóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója.

A legjobb női főszereplő díját Pármai Csilla nyerte el a Fekete Péter című darabban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi főszereplő díját megosztva kapta Kocsis Pál és Róbert Gábor, akik a Mohácsi János rendezte Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című darabban játszottak. A legjobb női mellékszereplő díját a szintén ebben a darabban játszó Alberti Zsófia kapta. A legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést Kiss Tamásnak ítélték oda, aki a Napnyugat Expressz című előadásban lépett színpadra.

  A közönség a Városmajori Szabadtéri Színpad honlapján szavazhatott a közönség az idei színházi szemle legjobb előadására. A versenyprogramban bemutatott hat produkcióra csaknem 550 szavazat érkezett, amelyből a legtöbben, 316-an a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadását, a Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című színdarabot találták a legjobbnak.

A Budapest Főváros Önkormányzata által felajánlott, Budapest a fiatal tehetségekért díjat a szakmai zsűri Trabalka Cecília színművésznek ítélte oda a Napnyugat Expressz című darabban való játékáért.

 

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.