Labdarúgó NB II – Edzőcsere történt Budaörsön

(Budaörs, 2021. szeptember 26. – Budaörsi Infó)

 

 

Már nem Márkus Tibor irányítja a budaörsi labdarúgócsapatot, a klub ugyanis felmentette az első csapat élén végzett munka alól a szakvezetőt.

Márkus Tibor a 2009/2010, valamint a 2010/2011-es szezonban játékosként erősítette a gárdát.

 

 

markus_tibor_budaors_bsc_vezetoedzo_2020szeptembertol

 

Edzőként a 2015/2016-os szezontól csatlakozott a klubhoz. Először Miskei Attila segítőjeként tevékenykedett, majd az ő távozása után néhány mérkőzés erejéig ideiglenes irányította a csapatot.

Ezt követően Bognár György asszisztenseként dolgozott. Tavaly szeptemberben vette át vezetőedzőként az együttes irányítását, az előző szezonban nagyszerű teljesítménnyel a 6. helyen zárt vezetésével a BSC.

A klub köszönetet mondott az elmúlt évek alatt elvégzett nagyszerű munkáért. A csapatot ideiglenesen az eddigi másodedző, Rajnay Attila vette át.

Az idei bajnokságban az első fordulóban aratott győzelem óta nyeretlen a Budaörs.

 

A távozó edző utódjául a klubvezetés választása Gabala Krisztiánra esett.

 

 

GABALA_KRISZTIAN_bsc_budaors_2021szept23_uj_edzo

 

A 45 éves szakvezető eddigi edzői pályafutása során a Budapest Honvéd második csapatát, a Csepelt, valamint az NB III-as BVSC-t is irányította – legutóbb pedig az FC Hatvan kispadján ült.

Gabala Krisztián munkáját is Rajnay Attila, Pleván Ádám, valamint Szabó Balázs segíti.

 

Két hét után ismét bajnoki mérkőzést játszik a BSC, amelynek élén már az új edző áll, így már vele veselkedik neki a Dorog elleni összecsapásnak az együttes.

A dorogiak kiválóan kezdték a bajnokságot, bár a legutóbbi két mérkőzésén csak 1 pontot gyűjtött a csapat, 13 ponttal jelenleg a 6. helyen állnak.

A BSC az elmúlt hét mérkőzésén egyszer sem tudott három pontot gyűjteni, jelenleg 6 ponttal a 16. helyen vannak.

Ami a két együttes egymás elleni mérlegét illeti, a legutóbbi 9 bajnokin öt budaörsi, valamint három dorogi diadal mellett egy döntetlent született, a legutóbbi összecsapást 1- 0-ra csapatunk nyerte.

 

A Dorog elleni mérkőzést vasárnap (09.26.) 16 órától játsszák.

 

 

(Budaörsi Infó / Fotó: BSC)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.