Kutatók éjszakája 2021 – Online programok a SZTAKI-ban, több mint kétezer program országszerte

A járványhelyzetre való tekintettel idén főként online programokkal készülnek a Kutatók éjszakájára a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) pénteken – közölte a SZTAKI hétfőn. Országszerte csaknem 50 városban 112 intézmény több mint 2100 programot – mások mellett szórakoztató előadásokat, kísérleteket, bemutatókat, laborbejárásokat – kínál pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján.

 

 

UPDATE


A budaörsi Illyés Gimnázium is várja az érdeklődőket. A budaörsi programokra nem kell regisztráció.

Részletek ide kattintva érhetők el!


 

 A virtuális programok között a látogatók megnézhetik, hogyan játszik ügyességi társasjátékot egy robot, megtudhatják, hogyan működik a holografikus mikroszkóp, beszélgetést láthatnak arról, hogyan fejlesztik a növénytermesztésre alkalmas kollaboratív robotokat, és megtudhatják azt is, hogyan működik egy, mesterséges intelligenciával dolgozó ajánlórendszer – olvasható a szervezők közleményében.

Az előadásokon szó lesz arról, hogyan érdemes online konferenciát szervezni a pandémia alatt, és kiderül az is, hogy készült, és miért bukott el a Primo, a nyolcvanas évek magyar gyártású, megfizethető számítógépe.

Az érdeklődők a kutatók éjszakáján meghallgathatják Ottonie von Roeder német iparművész angol nyelvű előadását is, aki eddigi projektjei mellett arról beszél majd, hogyan készít a SZTAKI mérnökeivel közösen robotot építő robotot.

A programokat online közvetítésen lehet majd megtekinteni a SZTAKI weboldalán, a Youtube-on és a Facebookon.

A szervezők tájékoztatása szerint az online programok mellett a látogatók védettségi igazolvánnyal megnézhetik a Széchenyi István Egyetemmel közös győri robotlabort is, ahol közösen szerelhetnek a robotokkal.

 

 


Több mint kétezer program az idei Kutatók éjszakáján

 

Országszerte csaknem 50 városban 112 intézmény több mint 2100 programot – mások mellett szórakoztató előadásokat, kísérleteket, bemutatókat, laborbejárásokat – kínál pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján.

A Kutatók éjszakája idén először nem nyert EU-s támogatást, ennek hiányában egy alapítványt hoztak létre, amely – vállalati támogatással – egységesen szervezi és közös honlapon (https://kutatokejszakaja.hu) mutatja be a programokat. Így a kisebb helyszínekre is könnyebben rátalálnak az érdeklődők, ezen a felületen ráadásul egyszerűen be is lehet jelentkezni a regisztrációköteles programokra – mondta el a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kardon Béla, a Kutatók éjszakája főszervezője.

Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) elnöke kiemelte, hogy a Kutatók éjszakája segít megmutatni, miért jó kutatónak lenni Magyarországon, ez pedig a NaTE egyik legfontosabb célja is.

Az egyesület Bartók Béla úti helyszínén számos programmal várják az érdeklődőket, bemutatják például a nanovilágot, az érzékszervi kémiát, a mézek titokzatos világát vagy azt is, hogyan lehet kiterjesztett valóságot alkotni és hogy miként lehet felismerni az álhíreket.

A NaTE online eseménnyel is készül, az interaktív workshopon kutatók mesélnek őszintén pályájuk szépségeiről és nehézségeiről, és válaszolnak a hallgatók kérdéseire is – közölte Balázsi Katalin.

Felde Imre, az Óbudai Egyetem ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettese elmondta, hogy oktatóik a Kutatók éjszakáján azokat a technológiákat mutatják be, amelyeket maguk is nagyon szeretnek.

Az Óbudai Egyetem hét budapesti és székesfehérvári helyszínen több mint 150 programmal készül, elsősorban a 6-26 éves korosztályt megcélozva.

Az intézmény Bécsi úti campusán például a Huawei 5G kamionja AR, VR és egyéb technológiákat mutat be, kipróbálható lesz egy sebészrobot, valamint itt tartják a drónok és drónpilóták bemutatóját is.

A józsefvárosi campuson többek között a villanygenerátorokkal lehet megismerkedni, a gazdasági karon Reklámfalodát hirdetnek, a villamosmérnöki karon megismerhető lesz egy közvetítőkocsi és bárki kipróbálhat egy okos vakbotot, az építéstudományi karon pedig a kincskeresés és a geotechnika kapcsolatáról, valamint az egyiptomi piramisok feltárásáról lehet előadásokat hallgatni – mondta el Felde Imre.

A magyarországi egyetemek mellett számos más oktatási intézmény, köztük általános és középiskolák, valamint kutatóintézetek, múzeumok, levéltárak és több cég is készül programokkal a Kutatók éjszakájára.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.