Meggyes, túrókrémes sütemény lett idén Budapest desszertje

A Cocó7 Cukrászda túrókrémmel és meggyel töltött, étcsokoládéba mártott süteménye nyerte el idén a Budapest desszertje díjat. A gömb alakú süteményt először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhatja meg a nagyközönség péntektől a Szent István-bazilika előtt.

 

 

A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség negyedik alkalommal hirdette meg a Budapest desszertje versenyt, amelynek kiemelt célja, hogy egyre többek számára hozzáférhetővé váljanak a világhírű magyar édességipar legjobb hagyományait megidéző minőségi termékek, valamint hogy a hazai desszertek méltó helyükre kerüljenek a magyar gasztronómiában – mondta Rebrus Csaba, a szövetség elnöke az Édes Napok keddi sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség feladatának tekinti, hogy megváltoztassa a magyar édességfogyasztási szokásokat úgy, hogy a mennyiségi fogyasztás irányából a minőségi fogyasztás felé mozduljon el. Az Édes Napok azért jött létre, hogy helyzetbe hozza a magyar édességgyártókat, a magyar cukrászatokat és lehetőséget biztosítson számukra legjobb édességeik bemutatására a széles közönség előtt.

Mint rámutatott, a Budapest desszertje versenyben fontos szempont, hogy az édesség bárki által beszerezhető alapanyagokból készüljön, amelyek egész évben elérhetőek. A megmérettetésen minden évben meghatározzák a desszertek alapanyagait, idén a cukrászoknak a csokoládé és a túró felhasználásával kellett elkészíteniük az édességet – emelte ki Rebrus Csaba.

A versenyen a jelöltek anonim módon indulnak, az ötfős zsűri előtt az édességek sorszámmal, logó nélkül jelennek meg.

A verseny győztese idén szoros eredménnyel lett a budapesti Cocó7 Cukrászda – tette hozzá Rebrus Csaba.

Bretz Bernadett, a budapesti Cocó 7 Cukrászda tulajdonosa és cukrásza elmondta: a desszert alapját adó krém egy nagyon könnyű túró mousse, amelynek közepébe amarénás, mandulalikőr ízesítésű, kompót jellegű meggy került. A süteményt kakaóvajas, hatvan százalékos étcsokoládés krémbe mártották.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.