A képviselő-testületi ülésen történt – Sok más mellett, háromszázmillió forintnyi új beruházásról is határoztak

(Budaörs, 2021. szeptember 16. – Budaörsi Infó) Átvállalja az önkormányzat a szülőktől a gyermekétkeztetés drágulása miatti pluszköltséget – döntött a képviselő-testület 2021. szeptember 15-én tartott ülésén. Egyúttal háromszázmillió forintnyi új beruházásról is határoztak.

 

 

Napirend előtti felszólalásában Kapitány Gábor (Fidesz-KDNP) bejelentette, hogy felmentették őt egy zaklatási ügyben. Wittinghoff Tamás polgármester közölte, hogy ez nem tartozik a képviselő-testületre.

Czuczor Gergely (Fidesz- KDNP) arról számolt be, hogy a budaörsi Szent Benedek középiskola egymilliárd forintos támogatást kap az államtól az önkormányzati tulajdonban lévő épületének felújítására.

A polgármester szerint ez ugyan jó hír, de nem pótolja az önkormányzattól törvénytelenül elvont 10 milliárd forintot. Ráadásul ezt a pénzt sem az önkormányzat kapta. Bár sok település kapott kompenzálást a járvány idején elvont források miatt, Budaörsre egyetlen forint sem jutott.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) azt kifogásolta, hogy a polgármester megjelenik budaörsi utcai fórumokon, például Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely ilyen rendezvényén. Kérte, hogy ilyen alkalmakkor arról is egyeztessen a főpolgármesterrel, hogy miért vannak akkora dugók Budapesten.

 

 

 

tesuleti1915_maszkban (1)

 

Wittinghoff Tamás helyesbítette a képviselő állítását, ugyanis Karácsony Gergely nem tartott Budaörsön utcai rendezvényt. Majd azt kérdezte, hogy vajon Tarlós István főpolgármestersége idején soha nem volt dugó Budapesten? Szerinte a nyári-őszi felújítások idején elkerülhetetlenek a dugók, mint ahogyan olyan nagyrendezvények esetében, mint például a pápa látogatása.

Farkas Benedek (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) arról érdeklődött, hogy kinek a feladata a Törökugratón az Ibolya utca végénél hiányzó korlát pótlása. Ott egy magánépítkezés zajlott hónapok óta. Azt is kérdezte, milyen lehetőségei vannak az önkormányzatnak, ha az építkezések után rossz minőségben állítják vissza az útburkolatot. Emellett kérte, hogy a közterület-felügyelők a reggeli parkolási káosz miatt sűrűbben ellenőrizzenek a Herman iskolánál, a Baross köz – Ifjúság utca kereszteződésnél.

Lőrincz Mihály Műszaki Osztályvezető arról tájékoztatta, hogy az építtető feladata a korlát helyrehozatala, amire fel is szólították már. A hibás útburkolatok esetében is az építtetőket szólítja fel az önkormányzat a munka kijavítására. A közterület-felügyelet pedig gyakrabban végez majd az említett területen ellenőrzéseket, ahogy az 1-es iskolánál is.

Első napirendi pontként a gyermekétkeztetés térítési díjairól határoztak, mivel folyamatosan emelkednek a gyermekétkeztetés alapanyagárai. Az önkormányzat nem hárítja át a szülőkre ezt a terhet, ők továbbra is változatlan térítési díjat fizetnek. A különbözetet az önkormányzat állja. Erről döntött a testület.

Módosította a képviselő-testület a város zöldfelületeinek és zöldterületeinek megóvásáról, használatáról, fenntartásáról és fejlesztéséről szóló rendeletét, amelyben pontosították többek között a zöldterületi parkolási tilalomra és a fapótlásokra vonatkozó szabályozást.

Az évközi állami támogatások beépítése, az időközben a költségvetést érintő határozatok rendeletbe foglalása, a felügyeleti, valamint a saját hatáskörű előirányzat módosítások átvezetése miatt módosítottak a 2021. évi költségvetést.

Majd elfogadták az első félévi gazdálkodásról szóló beszámolót, amelyet hosszas vita előzött meg.

Czuczor Gergely (Fidesz- KDNP) arról beszélt, hogy egymilliárddal több adó folyt be a tervezettnél, ezért nem állja meg a helyét a városvezetés állítása, miszerint az állami elvonások miatt nem tud sok mindent megoldani. Szerinte alaptalanul utasítják el a városi intézmények fejlesztési kérelmeit, hiszen van pénz.

 

 

tesuleti1915_maszkban (4)

 

Ez a többlet a kormány sikeres gazdaságpolitikájának köszönhető – tette hozzá.

Dr. Bocsi István jegyző arra hívta fel a figyelmet, hogy a növekményből legalább 600 millió forint abból származik, hogy a helyi vállalkozások annak ellenére befizették a teljes helyi iparűzési adót, hogy egy új törvény alapján csak a felét kellett volna teljesíteniük.

Vagyis ez nem a kormánytól származó pénz, hanem a Budaörsön működő vállalkozások értették meg a város nehézségeit, és így segítettek. Egyébként Budaörs csak azért nem ment csődbe az éves 2,5 milliárdos elvonás ellenére, mert a korábban képzett tartalékait használta fel.

Vagyis hiába lett egymilliárd többlet, csak akkor állna helyre a költségvetés egyensúlya, ha az elvont 2,5 milliárdot pótolnák.

Wittinghoff Tamás polgármester emlékeztetett rá, hogy 10 milliárdnál is nagyobb, a törvénytelen elvonás, amit csak az utóbbi években szenvedett el a település, ez pedig eltörpül a mostani növekmény mellett. Ráadásul éppen ezen az ülésen döntenek arról, hogy mire költsenek 300 milliót ebből a pénzből.

Monostori-Kalovits Márk (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) arra kérte a fideszes képviselőket, járjanak közben a kormánynál, hogy fizessék vissza a városnak az elvett 10 milliárdot, ha már annyira jól megy a gazdaság, hiszen pont a gazdaság rossz helyzetével indokolták az elvonásokat.

 

 

tesuleti1915_maszkban (2)

 

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) szerint az intézményvezetők nem merik nyíltan vállalni, hogy nem teljesülnek a kéréseik, mert retorzióktól tartanak.

Ezt az állítást a polgármester határozottan visszautasította, mondván, olyan Budaörsön nem fordulhat elő, hogy a véleménye, kérése miatt hátrány érjen valakit. Szerinte ez inkább azokban az intézményekben fordulhat elő, amelyeket a kormány magához vont, mint például az iskolákat.

A város szeretné megóvni a belső úthálózatát, ezért, korlátozni akarta a 10 tonnánál nagyobb össztömegű járművek mozgását, illetve díjfizetésre kötelezni őket. Ezzel a szabályozással kapcsolatban kifogást emelt a Pest Megyei Kormányhivatal. Ezért most a testület új rendelet kidolgozására kérte fel a hivatalt.

Dr. Kisfalvi Péter elhalálozása miatt dönteni kellett a Kamaraerdei Településrészi Önkormányzat új elnökének személyéről. Monostori-Kalovits Márkot (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) választotta meg a testület három évre.

Közel háromszáz millió forint értékű új beruházás elindításáról is határoztak a képviselők. Többek között megkezdődhet a Patkó u. 9. számú önkormányzati ingatlan, valamint a Budafoki és a Gólya utca felújítása, és a Bánki Donát utca melletti árok rekonstrukciója is.

Módosították aMoMDeluxeKft-vel és a MOBOKO CentralKft-vel kötött településrendezési szerződést.

Döntés született arról is, hogy felnőtt kondiparkot alakít ki az önkormányzat Kamaraerdőben, a Hosszúréti-patak mellett.

Jóváhagyták a Budaörsi víziközművek 2022-2036. évek közötti időszakra vonatkozó gördülő fejlesztési terveit.

Módosították a BTG Közszolgáltatási keretszerződését, 36 millió forinttal megnövelve a zöldfelületek karbantartására felhasználható összeget.

A testület jóváhagyását adta, hogy a BUILD Upon projekt eredményeként létrehozott keretrendszert bevezeti első körben a saját épületállományára és azon projektjeire, amelyek esetében ez alkalmazható.

 

 

tesuleti1915_maszkban (6)

 

Farkas Benedek (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) kijelentette: büszke lehet a város arra, hogy nyolc európai nagyvárossal együtt közreműködött az energia megtakarítást eredményező épületfelújítási technológiák kidolgozásában.

Döntöttek arról is, hogy idén nem emeli az önkormányzat az éves temetői díjakat.

Meghosszabbították a Templom tér 17. szám alatti „kivett iroda” megnevezésű önkormányzati ingatlan bérbeadására vonatkozó szerződését, valamint két Patkó utca 1. alatt működő üzlethelyiség szerződését is.

Ugyancsak módosították a BetLuxFood Bt.-vel kötött, a Városháza földszintjén található étterem, büfé helyiség bérlésére vonatkozó szerződést.

Döntöttek a Peregrino Panzió Kft. részletfizetési kötelezettségének két hetes felfüggesztéséről.

Hozzájárult a testület, hogy a BSC 1924 Futball Kft. pályázatot nyújtson be a Magyar Labdarúgó Szövetséghez mélygarázs építésére az Árok utcai stadionnál.

Kétfordulós nyilvános pályázatot ír ki az önkormányzat a „Szilvás” területén található önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésére.

Czuczor Gergely (Fidesz- KDNP) szerint ezt az utolsó nagy összefüggő területet fontosabb, jövőbeni beruházásra kellene tartalékolni. Attól is tart, hogy lakóparkok épülnek ide, tovább terhelve Budaörsöt.

A polgármester jelezte, hogy figyelmesebben kellene elolvasni az előterjesztést, ugyanis az kifejezetten tiltja, hogy ide lakópark épülhessen.

Kisberk Balázs (Gazdakör) támogatta a hasznosítást, mert így felszámolnák a jelenleg elhanyagolt területet és még adóbevételt is hozna.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) szintén amellett érvelt, hogy ne adják el a területet, mert később akár nagy P+R parkoló is létesülhetne itt.

Wittinghoff Tamás megdöbbent ezen a felvetésen, hiszen egy ilyen lépéssel az agglomeráció összes autóját Budaörsre vonzanák.

Ezt követően arról döntöttek, hogy pályázatot írnak ki egy autómosó üzemeltetésére a Budaörs, külterület 058/2 és 058/8 hrsz-ú, kb. 641 m² területű ingatlanokon.

Módosították az önkormányzat és a BTG NKft. között, a Városháza üzemeltetésére vonatkozó szerződést.

Egy Nefelejcs utcai ingatlant a szomszédos tulajdonosoknak értékesít az önkormányzat.

Elfogadták a Budaörs Város Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatát.

Idén is biztosít szociális tűzifát az önkormányzat a rászorulóknak – határoztak a képviselők.

A vírushelyzet miatti bevételkiesés kompenzálására 38,6 millió forint pót-előirányzatról döntött a testület a Budaörsi Latinovits Színház részére.

Átcsoportosítást hagytak jóvá az önkormányzat és a polgármesteri hivatal működési kiadásai között, amiből karbantartási munkák valósulhatnak meg.

Az önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző Bizottságába Hauser Pétert választotta meg a testület a dr. Kisfalvi Péter elhunyta miatt megüresedett helyre.

Döntöttek emellett új számla nyitásáról a Magyar Államkincstárnál, amelyen a VEKOP-6.1.1-21-2021-00027 azonosítószámú uniós pályázati forrást tudja fogadni az önkormányzat.

A BUDAÖRSHŐ Kft. felügyelő bizottságába Egri Pétert delegálták.

Haszonkölcsön szerződést köt az önkormányzat a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülettel egy 47 négyzetméteres Patkó utcai ingatlan használatára.

Végezetül zárt ülésen határoztak arról, hogy ki részesüljön idén Hauser József Közművelődési Díjban, és a Testnevelési és Sport Díjban, továbbá megyei díjakra is javaslatot tettek. Emellett egy közalkalmazott számára meghosszabbították az általa bérelt ingatlan bérleti jogviszonyát.

 

 

(Budaörsi Infó/budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.