(Budaörs, 2021. július 22. – Budaörsi Infó) A Pest Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályának több munkatársát is előzetes letartóztatásba helyezték korrupciós gyanúval – értesült a ...

(Budaörs, 2021. július 22. – Budaörsi Infó) A budaörsi tűzoltók közel 3200 órában dolgoztak önálló beavatkozóként 2021 első ...

Egy nő 4,2 millió font (1,75 milliárd forint) értékű gyémántot lopott el 2016 márciusában egy londoni ékszerésztől úgy, hogy egy ügyes mutatvánnyal kavicsokra cserélte a ...

Az úgynevezett néma segélykiáltás, a nemzetközi szinten Signal for Help néven ismert segítségkérő mozdulatsor bevezetésén dolgozik a rendőrség, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek némán is tudjanak jelezni, segítséget kérni – mondta az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztály Közterületi Őrszolgálati Osztály kiemelt főreferense szerda délelőtt a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán közvetített online ...

Az albérletpiacon csütörtöktől, a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével indul a főszezon, amelyben idén ugyan nem várható jelentős emelkedés az albérletárakban, a fiataloknak azonban két- vagy akár háromhavi kaucióval is számolniuk kell a lakáspiaci szakértők ...

Több mint ötszázan neveztek már az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, amely csütörtökön 9 órakor rajtol el Balatonfüredről – közölte a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a tókerülő versenyt megelőző szerdai balatonfüredi sajtótájékoztatót ...

A fővárosi és kerületi tesztelésen eddig részt vett, Sinopharm vakcinával beoltott 60 év felettiek 24,18 százalékánál nem alakult ki megfelelő védettség a koronavírus ellen – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az újabb adatok ...

Látványos ókori mozaikpadlót tártak fel francia régészek a Ciprus délnyugati részén fekvő Páfosz Fabrika hegyén – adta hírül a Greek Reporter napilap ...