Újabb ezer ingyenes antitest-vizsgálatot ajánl fel a főváros a budapestieknek

Újabb ezer ingyenes antitest-vizsgálatot ajánl fel a főváros a budapestieknek – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

 

 

A közleményben azt írták: a Fővárosi Idősügyi Tanács szerdai ülésén a tanácsot alkotó idősügyi szervezetek egységesen megköszönték a Fővárosi Önkormányzat antitestszint-mérési akcióját, de egyben kérték, hogy az önkormányzat további teszteket is végezzen.

Ezért a főváros újabb ezer ingyenes antitestszint tesztelési lehetőséget biztosít, így összesen 20 ezer teszttel mérik a 60 év feletti budapestiek ellenanyagszintjét – emelték ki.

Hozzátették: július 12-től 16-ig minden nap 7-11, valamint 16-20 óra között van lehetőségük a budapestieknek arra, hogy ingyenes antitest-vizsgálaton vegyenek részt az V. kerületi Városháza parkban, egy mobil tesztelőponton. A fővárosi tesztelés regisztrációhoz kötött, csütörtökön 8 órától lehet regisztrálni és időpontot foglalni, a kerületi szakrendelőkben pedig július végéig lehet részt venni a szűrésen – közölték.

 

 

antitest

 

A tájékoztatás szerint a Fővárosi Önkormányzat ezen a héten ezer budapesti lakos ellenanyagszintjét vizsgálta, jövő héten pedig újabb ezer 60 év felettinek biztosítanak lehetőséget a kialakult védettség feltérképezésében.

Az oltóanyagok hatásosságának mértékével kapcsolatban széles körben nyilvánosságot kapott aggodalmak miatt az önkormányzat fontosnak tartja a fővárosi időskorú lakosság védettségének, a szervezetükben megjelenő antitest-szint mérésének lehetőségét – közölték.

A felajánlott 20 ezer tesztből 18 ezernél a mintavételeket a lakosok szűrésében közreműködést vállaló budapesti kerületekben végzik. A kerületek megkapják a teszteket, illetve a kapcsolódó laborvizsgálatot is a főváros biztosítja.

Arról is beszámoltak: kedden elindult a tesztelés a III., a XI., a XII., a XIV. és a XV. kerületben, csütörtökön pedig indul a IV., a VI., a VIII. és a XVIII. kerületben. A további kerületekben jövő héten vagy azután lehet ingyenesen antitest-vizsgálatra menni – írták.

Megjegyezték: a kerületi tesztelésről érdemes az önkormányzatok honlapján érdeklődni.

A közleményben hangsúlyozták: a vizsgálatok minden esetben önkéntes alapon történnek. A vizsgált mintához vénás vérvételre van szükség, melyet az infekciókontroll szabályok betartásával zárt rendszerben végeznek a szakemberek.

Azt kérték, hogy kellő körültekintéssel jelentkezzenek a vizsgálatra azok, akik olyan, például véralvadásgátló gyógyszert szednek, amelyek esetén a kontroll nélküli vérvétel nem ajánlott. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.