Több száz teknőstetemet sodort partra a víz egy hajóbaleset után Srí Lankán

Több száz teknőstetemet sodort partra a víz egy hajóbaleset után Srí Lankán. Szakértők szerint az eset az ország történetének legsúlyosabb, ember okozta környezetvédelmi katasztrófája.

 

 

A Szingapúrban regisztrált, X-Press Pearl nevet viselő konténerhajó május 20-án gyulladt ki. Fedélzetén 1486 konténert szállított, bennük többek között 25 tonnányi salétromsav, valamint más kémiai anyagok és kozmetikumok. Június 2-án süllyedt el, amikor egy mentőcsapat megpróbálta elvontatni a partok közeléből – írja a The Guardian online kiadása.

A hajó orosz kapitánya csütörtökön jelent meg a bíróság előtt, de vádemelés még nem történt.
A vízbe került méreganyagok megöltek 176 teknőst, 20 delfint és négy bálnát – közölte a helyettes ügyész a csütörtöki meghallgatáson a bíróságon.

Egy helyi televízió felvételeket készített a partra mosódó tetemekről, a nagy mennyiségű műanyag granulátumról és az önkéntesekről, akik megpróbálják megtisztítani a partot. A rakomány jelentős része műanyagalapú volt – mondta Mahinda Amaraweera környezetvédelmi miniszter.

A legtöbb tetemet a nyugati partnál találták, a hajókatasztrófa által közvetlenül érintett területen.
A kormány 15 embert nevezett meg társvádlottként az ügyben.

A hatóságok az elmúlt héten megszüntették a halászati tilalmat az érintett területeken, holott szakértők szerint a tengeri élővilágot érintő veszélyek nem múltak el.   mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.