Alkalom szüli a tolvajt

Megérkezett a nyár, aki teheti szabadságra megy és elutazik nyaralni. Azonban vannak, akik ezt használják ki és bűncselekményt követnek el a pihenni vágyók sérelmére, mert a betörők és a tolvajok soha sem mennek szabadságra!

 

 

Igaz a mondás: “Alkalom szüli a tolvajt”, de az alkalmat ne teremtsék meg nekik!

Az alábbiakban néhány olyan megoldásra tesz ajánlást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, melyek figyelembevételével elkerülhetik, hogy sértetté váljanak, rossz emlékeik maradjanak erről a nyárról.

 

 

rendorseg2020

 

A nyári melegben sokan nyitott ablak mellett alszanak, nappal az ajtókat is nyitva tartják. A betolakodó rovarok ellen a szúnyogháló megfelelő védelmet biztosít, de értékeik védelme szempontjából nem jelent megoldást. Az javasolják, hogy nappal, amikor nem tartózkodnak otthon, a legnagyobb meleg ellenére is zárják be az ablakokat, ajtókat.

Amennyiben éjszaka nyitott ablak mellett szeretnek aludni, az illetéktelen behatolás megakadályozására használjanak a biztonságtechnikai üzletekben kapható mozgatható, mozgásérzékelővel ellátott riasztókészüléket, mely a nyitott ablak közelében elhelyezve hangjelzéssel riaszt egy esetleges behatolás esetén. Ez a mobil riasztóberendezés alkalmazható az udvaron, erkélyen elhelyezett értéktárgyak, kempingezés során a sátorban, lakókocsiban elhelyezett értékek védelmére is. A hatósugarába kerülő mozgó tárgyak, személyek jelenlétét hangadással jelzi.

Amennyiben üdülni megy a család, kérjék meg rokonukat, megbízható szomszédjukat levélszekrényük rendszeres ürítésére, ugyanis a megtelt levélszekrény árulkodó jel lehet a tolvaj számára arról, hogy hosszabb ideje nem tartózkodnak a lakásban. Arra is megkérhetik megbízottjukat, hogy ne csak a virágokat locsolja meg, hanem az utcai függönyöket alkalmanként húzza el, kapcsolja be a rádiót vagy a tévét. Kertes ház esetén jó módszer, ha szomszéd vagy ismerős az önök lakása előtt parkol esetenként gépkocsijával.

Hosszabb út előtt hasznos a gépkocsit ellátni különböző elektronikus védelmi berendezésekkel, mint pl. elektromos indításgátló, riasztóberendezés. Amennyiben utazás közben megállnak pihenni, ne hagyják az autót lezáratlanul, értékeiket ne hagyják látható helyen, tegyék a csomagtartóba.

Az ún.trükkös lopás hazánkban és külföldön is előfordulhat. Az autópályák mellett található parkolóban, benzinkútnál kiszúrják az autó kerekét és azt követve, megállás után, segítséget imitálva, a kocsiban utazók figyelmét elterelve tulajdonítanak el az értékeket gépkocsiból.

 

 

rendorsegi felhivas_feltores_lopas_husvet

 

Amennyiben strandon, fürdőben töltik szabadidejüket, lehetőleg vegyék igénybe az értékmegőrzőt. Ha nincsen, a parton hagyott értékekre felváltva vigyázzanak, soha ne hagyják őrizetlenül táskáikat, csomagjaikat! A törölköző nem jelent biztonságot! Csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyi szükséges ahhoz, hogy jól érezzék magukat és biztonságban haza jussanak! Figyeljenek saját és mások értékeire, a lopás ezzel megelőzhető!

 

Ha bajba kerül, hívja a 107-es vagy 112-es segélyhívó számokat!

 

Kellemes nyarat kíván a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.