Péntektől vasárnapig tart a Régészet napja idei programja

A Különleges helyek központi téma mentén rendezik meg idén a Régészet napját, amely péntektől vasárnapig lelőhely-látogatásokkal, bemutatókkal, előadásokkal, szerepjátékokkal, tárlatvezetésekkel és számos egyéb programmal várja országszerte az érdeklődőket.

 

A Régészet napja idén is az Európai régészeti napok európai rendezvénysorozathoz kapcsolódik, így a magyarországi események felkerülnek az Európai Régészeti Napok központi európai honlapjára is – közölte az MTI-vel a Magyar Régész Szövetség.

A Régészet napja 2021 központi témája a Különleges helyek. A sokféleképpen értelmezhető tematika magába foglalhatja akár egy, a régészeti kutatás által feltárt és felfedezett szakrális hely bemutatását, szólhat egy-egy a mai és egykori közösség számára kiemelten fontos régészeti helyszínről, de foglalkozhat egy különleges helyiséggel, épülettel vagy akár egy teljes lelőhellyel vagy településsel is.

Külön hangsúlyt kaphatnak azok a helyek, amelyek köré egykor és most is közösségek szerveződtek és amelyek különlegességükkel, kisugárzásukkal segíthették és segíthetik létrehozóik és fenntartóik kohézióját és akár megújulását is. Szóba jöhetnek továbbá olyan, a régészeti örökség ápolása szempontjából értékes helyszínek is, mint a múzeumok vagy éppen a közösségi régészet színterei – közölték a szervezők.

A Régészet napjához csatlakozó intézmények az ajánlott témakörhöz kapcsolódóan és a járványügyi helyzethez alkalmazkodva tervezik rendezvényeiket: ahol ez biztonságos, ott minél több élő, kültéri, esetleg beltéri programot is szerveznek. A Különleges helyek témakör jó lehetőséget teremt régészeti tematikájú túrák és kirándulások szervezésre is.

Ahol élő találkozásra nincs mód, ott a szakemberek a tavalyihoz hasonló online eseményekkel kapcsolódnak az idei programokhoz.

Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum kínál többnapos elfoglaltságot gyerekeknek és a régészet iránt érdeklődő felnőtteknek egyaránt, így a tudományos előadások és kerekasztal-beszélgetés mellett arra is lesz lehetőség, hogy rendhagyó eszközökkel testközelbe hozzák a régmúlt állatait, de lesz vaskorba ültetett szerepjáték is.

A Budapest Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeuma virtuális előadással várja az érdeklődőket, míg a BTM Vármúzeuma több kirándulást, lelőhely-látogatást is szervez a főváros középkori lelőhelyeire, tárlatvezetésükön pedig a lovasíjászat történetével lehet megismerkedni az őskortól a középkorig.

Bozsokon kiderül, hogy a Kalapos-kövek alkalmasak lehettek-e csillagászati megfigyelésekre a vaskorban, Esztergomban régészeti kalandjáték várja a legifjabbakat, Egerben az érdeklődők kinyomozhatják, hogy miként kerülhetett viking kard a Kárpát-medencébe, de drón- és hagyományőrző bemutatóknak is szemtanúi lehetnek.

Nyíregyházán a népvándorlás korának bronzöntési fortélyaival lehet megismerkedni kísérleti régészeti bemutató keretében. Pécsett a mohácsi csatatér kutatásának legújabb eredményeit hallgathatja meg a közönség, személyesen a feltáróktól.

Székesfehérváron, Tácon és Szolnokon a család minden tagjának szóló, egész napos szórakozást kínálnak előadásokkal, tárlatvezetésekkel, hagyományőrző bemutatókkal, gyermekfoglalkozásokkal és sok játékkal.

Régészeti lelőhely-látogatással, túrával egybekötött előadásokkal csalogatják a régészet iránt érdeklődő közönséget Hatvanban, Keszthelyen, Miskolcon, Nyíregyházán, Orosházán, Pécsett, Szekszárdon, Zalaegerszegen és Tatán is.
A teljes programkínálat a www.regeszetnapja.hu weboldalon érhető el. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.