Romano Glaszo Hét 2021 – A mai állomás a Zichy Major

(Budaörs, 2021. június 11. – Budaörsi Infó) Folytatódik a Romano Glaszo Hét Budaörsön. 2021. június 7-én volt az első koncert a Városháza mögötti téren, a második június 8-án a Kálvária téren, majd 9-én a Lévai utcai parkban hallhattuk zenélni, énekelni a fiatalokat, tegnap pedig a Templom téren találkozhattak velük az érdeklődők. A mai napon a Zichy Majorban koncertezik a Romano Glaszo együttes. A nap vendégzenésze Müller Péter – Sziámi és a Romano Drom együttes lesz.

 

 

A csütörtöki nap elnyerte a Romano Glaszo Hét eddigi legtáncosabb napjának járó díjat. Volt aki egyedül, vagy párban, de a lába mindenkinek mozgott ahogy felcsendültek a dallamok.

A nap vendégzenésze a Fricska együttes volt, akik felvidéki és erdélyi magyar népzenét játszottak.

 

 

Élőben jelentkezünk a Templom térről! Romano Glaszo Hét!

Közzétette: Budaörsi Infó – 2021. június 10., csütörtök

 

 

Élőben jelentkezünk a Templom térről! Romano Glaszo Hét!

Közzétette: Budaörsi Infó – 2021. június 10., csütörtök

 

 

 

csutortok_romanoglaszohet21_templomter (1)

 

A hét minden napján a koncertek ingyenesen látogathatóak!

 

 

csutortok_romanoglaszohet21_templomter (3)

 

csutortok_romanoglaszohet21_templomter (2)

 

csutortok_romanoglaszohet21_templomter (5)

 

csutortok_romanoglaszohet21_templomter (6)

 

csutortok_romanoglaszohet21_templomter (4)

 

 

Mai program:

Június 11., 18.00 – 20.00 óráig: Zichy Major:

 

Kézműves foglalkozás, BÜFÉ, zsibvásár, molinós kiállítás.

Zenei-művészeti programok:
Aller – Nagy Alma és a Budaörsi Népzenei Tanoda (pop-dalok, népdalok), Müller Péter – Sziámi és a Romano Drom együttes (kortár pop, cigány népzene, világzene), táncház, Romano Glaszo együttes (világzene, városi folklór, cigány népzene)

 

 

Hátra van még:

 

Június 12., 18.00 – 20.00 óráig: PostArt

Kézműves foglalkozás, BÜFÉ, zsibvásár, molinós kiállítás.

Zenei-művészeti programok:
Aller – Nagy Alma és a Budaörsi Népzenei Tanoda (pop-dalok, népdalok), Karaván Família (városi folklór, világzene, cigány népzene), táncház, Romano Glaszo együttes (világzene, városi folklór, cigány népzene)

 

 

Június 13., 18.00 – 20.00 – óráig:
Budaörsi Történeti kiállítás (Múzeum kert) udvara

Kézműves foglalkozás, BÜFÉ, zsibvásár, molinós kiállítás.

Zenei-művészeti programok:
Aller – Nagy Alma és a Budaörsi Népzenei Tanoda (pop-dalok, népdalok), Gerendás Péter (kortárs pop), táncház, Romano Glaszo együttes (világzene, városi folklór, cigány népzene)

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.