Több fiatalnál szívizomgyulladás alakult ki röviddel a Pfizer-BioNTech-vakcina második adagjának beadása ...

A koronavírus-járvány áldozataiért imádkoznak és harangoznak vasárnap délelőtt a magyarországi keresztény templomokban – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) ...

Négy budapesti EuroVelo kerékpáros nyomvonal tervezésére jelent meg ajánlati felhívás az európai uniós közbeszerzések oldalán, a fejlesztés célja a főváros területén már meglévő Duna menti EuroVelo-szakaszok fejlesztése, valamint a még hiányzó Duna-parti és a Budapest-Balaton útvonalak megvalósítása, csatlakozva a hálózat meglévő, illetve tervezett szakaszaihoz – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ ...

A koronavírus-járványtól függetlenül idén nyáron is jelentős turistaforgalomra kell számítaniuk hétvégenként a Horvátországba utazóknak vagy onnan érkezőknek – hívta fel a figyelmet szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ...

Súlyos károkat okozva, egyebek között egész kukoricatáblákat felemésztve és istállókat romba döntve tett meg csaknem 500 kilométert az elmúlt hónapokban egy vándorló vadelefántcsorda a délnyugat-kínai Jünnan ...

A nemzeti összetartozás napja alkalmából 2021. június 4-én nyílt nap lesz az Országházban. Az érdeklődők 10 és 17 óra között megtekinthetik a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát. A belépés ingyenes, előzetes regisztrációra nincs szükség. A nagy érdeklődésre való tekintettel sorban állás ...

(Budaörs, 2021. június 3. – Budaörsi Infó) Ahogy a gyerekek visszatértek az iskolába és a felnőttek is egyre aktívabbak a fokozatos nyitás következtében, ismét elindultak a légúti és hasmenéses/hányós fertőzések és feltűnően megemelkedett a covid gyanús esetek száma is. Ezt tapasztalja az egyik legnagyobb budaörsi praxisban Dr. Gömöry Anna ...