Nagy értékű autókkal üzletelő nemzetközi bűnbandára csapott le a rendőrség

Nagy értékű autókkal üzletelő román-olasz-magyar bűnbandára csapott le a rendőrség. A társaság tagjai Olaszországból hoztak lopással, sikkasztással, csalással érintett gépkocsikat Magyarországra, illetve más európai országokba, majd értékesítették azokat – közölte Némedi Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ezredese hétfői online sajtótájékoztatóján.

 

A nyomozó főosztály gépjárműbűnözés elleni osztályvezetője felidézte: a nyomozás 2018 végén indult, amikor azt tapasztalták, hogy a szokásos legalizálási módokon túl olyan gépjárművek kerültek forgalomba, amelyeknek egyedi azonosítójeleit nem hamisították meg, de később a körözésüket Olaszországban elrendelték.

Az autók körözését ugyanis azt követően kezdték el, hogy a lízing-, illetve bérleti díjat nem fizették meg a járművek után a cégeknek. Magyarország nemcsak tranzitországa, hanem célországa is volt az elkövetőknek, értékesítettek gépkocsikat Budapesten, Szentendrén, továbbá Bács-Kiskun és Vas megyében is.

Bár az egyedi azonosítójeleket nem hamisították meg, hamis okmányokat és kulcsokat használtak az autók legalizálásához – mondta Némedi Gábor. Hozzátette: eleinte egy magyar-román-olasz bűnözői kört azonosítottak, amely nemcsak személyautókat, de haszongépjárműveket és mezőgazdasági gépeket is értékesített Magyarországon.

Az Europol segítségével az olasz hatóságok azonosították az Olaszországban működő csoportot; ezután egyeztettek arról, hogy mely gyanúsítottakkal szemben ki fog eljárni.

A járművek nagy része Olaszországból származott, de voltak olyanok, amelyeket Németországból, Franciaországból, Szlovákiából lovasítottak meg – tartalmazza a sajtótájékoztató után kiadott rendőrségi közlemény.

Az ezredes a tájékoztatón azt mondta: a magyarországi nyomozás során 2020 januárjában hajtottak végre egy akciót, amelyben négy olasz, egy román és három magyar állampolgárt fogtak el – mondta az ezredes, hozzátéve: az egyik olasz gyanúsítottnál megtalálták azokat az okmányokat, amelyek igazolták, hogy lízingelt gépkocsikat hoztak be az országba, míg egy másiknál a hamis okmányokat, amelyekben a lízing már nem szerepelt.

Az ezredes elmondta azt is: találtak egy olyan nemzetközi járműbérléssel foglalkozó céget, amelynek magyarországi telephelyéről 45 autót vittek ki Magyarországról tartós bérlettel, ezeket Európa-szerte próbálták értékesíteni; 43-at tudtak a schengeni körözési rendszer alapján lefoglaltani Európában, két gépkocsi azonban már csak darabokban került vissza az elkövetőktől.

A magyar nyomozás során 78 személygépjárművet, 16 mezőgazdasági vontatót és építőipari gépet, valamint két kamiont foglaltak le a rendőrök, az így okozott kár mintegy másfél milliárd forint. Szólt arról is, hogy további 89 járművet azonosítottak, amelyeket nem Magyarországon helyeztek forgalomba, de az elkövetők ugyanilyen módszerrel értékesítettek Európában.

Az MTI kérdésére Némedi Gábor elmondta: az ügyben Magyarországon 19 gyanúsított van, szinte mindegyikük volt korábban büntetve pénzügyi vagy más gazdasági bűncselekmények miatt, közülük 12 magyar, öt olasz és két román állampolgár, akik az autók beszállításában és értékesítésében vettek részt. Őket többek közt egyedi azonosítójellel való visszaéléssel, orgazdasággal, közokirat-hamisítással és sikkasztással gyanúsítják.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte: a járművek vissza fognak kerülni jogos tulajdonosukhoz, a vevők nem tarthatják meg azokat. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet kivédeni a vásárlóknak, hogy ilyen bűnözői csoporttól vegyenek autót, az ezredes arra hívta fel a figyelmet, hogy járművásárláskor mindig ellenőrizzék a vevők a jármű törzskönyvét.

A bűncselekményben érintett autók törzskönyvében is szerepelt a lízing- vagy bérlő cég neve, az eladók azt állították, hogy felszámolás során vették meg azokat. Az ezredes szerint ebben az esetben kiszűrhető lett volna a bűncselekmény a vevők számára, mivel ha nagy európai lízingcég vagy bank felszámolás alatt állna vagy bedőlt volna, akkor arról a sajtóban is szó lenne. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.