Koronavírus – ORFK: a teraszok nyitása után is érvényesek a védelmi intézkedések!

A vendéglátóhelyek teraszainak és kerthelyiségeinek újranyitása nem jelenti azt, hogy az eddig hatályos védelmi intézkedések nem érvényesek – hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton a közmédiának adott interjújában.

 

 

Gál Kristóf elmondta: a rendőrség mindenkitől azt kéri, hogy továbbra is viseljen maszkot, tartsa be a távolságtartásra, és a megváltozott, 11 óráig tartó kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat.

A rendőrség ezután is ellenőrizni fogja a védelmi intézkedések betartását, az arányosság elve mentén szankcionálni fogják a szabálytalankodókat, és a jövőben is érvényt szereznek a hatályos rendelkezéseknek – fűzte hozzá a szóvivő.

Gál Kristóf valamennyi munkatársa nevében – a rendőrség védőszentjének, Szent Györgynek a napja alkalmából – megköszönte a honfitársak eddigi türelmét és együttműködését. Arra kért mindenkit, hogy továbbra is tanúsítsanak jogkövető magatartást, ezzel közösen megőrizve az eddig elért eredményeket. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.