Jövő kedden kezdődik az óvodai beiratkozás, az általános iskolákba április 16-ig lehet jelentkezni

(Budaörs, 2021. április 14. – Budaörsi Infó) Jövő kedden kezdődik az óvodai beiratkozás, amely május 20-ig tart – tudatta az Oktatási Hivatal (OH). Az általános iskolai beiratkozás már tart országszerte, erre péntekig van lehetőség.

 

 

Az Oktatási Hivatal keddi tájékoztatása szerint minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie, hogy időben elkezdődhessen a gyermekek közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek kell kérelmeznie. Az Oktatási Hivatal levélben hívta fel az érintett szülők, gondviselők figyelmét a határidőkre, tudnivalókra.

A kötelező felvételt biztosító óvodák listája és a körzethatárok elérhetők az OH honlapján. Az adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást, a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel idén elektronikus ügyintézésre is van lehetőség.

 


Budaörsön

2021. április 15-én, csütörtökön 8-tól 18 óráig, és 16-án, pénteken 8-tól 17 óráig lesz a tanköteles korú gyermekek beiratkozása az általános iskola első évfolyamára, amely idén elektronikus úton is megtehető. A beiratkozás rendjéről a Rigó Katalin tankerületi igazgató adott ki tájékoztatót közölte a Budaörsi Önkormányzat a honlapján. 


 

 

 

csillagfurtovoda_atado-6

 

Az óvodakezdés halasztását május 25-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete indokolja, a gyermek egy évig (annak az évnek augusztus 31-éig, amelyben negyedik évét betölti) menthető fel az óvodai foglalkozások alól – közölték.

A bölcsődék legkésőbb április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek – a jogszabályban meghatározott esetben – további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Javasolt, hogy a szülők feltétlenül egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni az óvodába akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti.

 

 

gyereknappitybangbolcsode18 (4)

 

Ha a gyermek óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, azt a szülőnek be kell jelentenie a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az OH honlapján, és elküldhető ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan, vagy postán az Oktatási Hivatal, köznevelési nyilvántartási főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19. címre.

 

A tanköteles gyermekek online iskolai beiratkozása már tart, arra április 10-től április 16-án éjfélig van mód a KRÉTA rendszerben: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap.

 

 

koronavirus_kezfertotlenites_2020_iskola

 

Az Oktatási Hivatal a koronavírus-járvány miatt javasolja az elektronikus ügyintézést, ám akik ezzel a lehetőséggel nem tudnak élni, április 15-én és 16-án személyesen is beírathatják gyermeküket a körzetes vagy az általuk választott általános iskolába – a járványügyi veszélyhelyzetben előírt szigorú óvintézkedések betartásával.

 

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.