Több üzlet szigorúbb létszámkorláttal indult újra – Itt vannak a részletek!

(Budaörs, 2021. április 9. – Budaörsi Infó / mti) A legtöbb, az elmúlt egy hónapban zárva tartott üzlet kinyitott, miután Magyarországon a beoltottak száma meghaladta a 2,5 milliót. A boltokban 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat, ennek ellenőrzése a kereskedők feladata, amit különböző módon oldanak meg, és vannak olyan nagyáruházak, amelyek ennél is szigorúbb létszámkorlátot tartanak be.

 

 

A Decathlon Magyarország például a jogszabályi lehetőségnél 5-7 százalékkal kevesebb vevőt enged be áruházaiba, hogy biztosan elkerüljenek bármilyen tumultust. Az ellenőrzést úgy oldották meg, hogy minden áruházban plusz egy biztonsági őr dolgozik, aki egy applikáció segítségével számolja az érkező és távozó vásárlókat – mondta el az MTI kérdésére Herczeg Lilla vállalati kommunikációs igazgató. Hozzátette, hogy a kisebb üzleteknél emiatt előfordulhat várakozás. A sportáruház-lánc a sporteszközök kipróbálására a pandémia miatt csak korlátozottan nyújt lehetőséget, az áruházai melletti sportpályákat pedig továbbra is zárva tartja.

 

 

auchan_ikea_decathlon_bevasarlo_kozpont_budaors_2019apr

 

Ugyancsak a jogszabályi korlátnál kevesebb vevőt enged be az Ikea. A svéd bútoráruház-lánc 15 négyzetméter látogatási limitet vezet be egy vásárlóra, így az Örs vezér terén 1100-an, Budaörsön 1000-en, Soroksáron pedig 1300-an lehetnek egyidőben – közölte a cég. Bevezetnek egy látogatószámláló rendszert, amelynek köszönhetően a vásárlók előzetesen ellenőrizhetik az áruházak aktuális szabad kapacitását a weboldalon. Az előkészítési munkálatok miatt Budaörsön és az Örs vezér terén péntektől, míg Soroksáron szombattól várják a vásárlókat, a megszokott nyitvatartással. Az áruházak éttermei, kávézói, játszóházai továbbra is zárva maradnak.

 

 

ikea_budaors_0

 

Újranyitottak a MediaMarkt áruházai is, az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően 10 négyzetméterenként egy látogató tartózkodhat majd az üzletekben, amibe nem számítanak bele a 14 éven aluliak, a 65 éven felüliek és a fogyatékossággal élő személyek segítői. A beléptetést a MediaMarkt dolgozói a legtöbb áruházban egy applikáció segítségével is szabályozzák. A társaság ügyvezető igazgatója, Szilágyi Gábor arra számít, hogy az átmeneti boltzár feloldásával a fizikai áruházak forgalma heteken belül visszaáll a lezárást megelőző szintre. Emlékeztetett arra, hogy a boltzár előtti hétvégén az áruházi forgalom megháromszorozódott, és a MediaMarkt webáruházában is 70 százalékkal nőtt a látogatószám. A nyitás után a forgalomban ennél sokkal kiegyensúlyozottabb változásra számít – jegyezte meg.

 

 

media_markt

 

 

Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője az MTI kérdésére elmondta: a Spar üzleteibe kizárólag bevásárlókocsival vagy bevásárlókosárral lehet belépni és egy bevásárlókocsit, vagy bevásárlókosarat csak egy vásárló használhat. Ez azt jelenti, hogy csak annyi bevásárlókocsi és bevásárlókosár érhető el az áruházak bejáratánál, amennyi személy az eladótérben a kormányrendelet szerint egy időben tartózkodhat. Kivételt képeznek ez alól a szabály alól a 14 év alatti kiskorúak, illetve a 65 év feletti vagy fogyatékossággal élő személyek segítői.

A társaság áruházaiban általánosságban a nyitvatartási idő meghosszabbodik, hogy a vásárlóknak több ideje legyen a bevásárlásra, az aktuális nyitvatartási információk a spar.hu weboldalon az áruházkeresőben érhetők el – tette hozzá.

 

 

vasarlas_kereskedelem_bolt

 

 

Az Auchan az MTI érdeklődésére közölte: minden áruházukban előre meghatározták az egy időben maximálisan bent tartózkodók számát, amelyet ráadásul az engedélyezettnél alacsonyabb számban szabtak meg. A bent tartózkodó vevők számát folyamatosan ellenőrzik. Hozzátették, hogy az első nap után nem tapasztaltak fennakadást, sem a nyitvatartás, sem pedig a négyzetméter-alapú korlátozás nem okozott problémát vásárlóik számára. Betartják a legszigorúbb járványügyi előírásokat, a maszk viselése, a 1,5 méteres távolság betartása továbbra is kötelező, ezeket figyelmeztető plakátok, padlómatricák és a biztonsági munkatársaik segítségével is jelzik.

 

 

2020_03_autobusz_palyaudvar (9)

 

A Lidl is azt válaszolta az MTI-nek, hogy a kijárási korlátozás módosításával egyidejűleg áruházainak nyitvatartása is hosszabb lett. A vásárlói létszámkorlát alapján a Lidl Magyarország áruházaiban átlagosan 130-140 vevő lehet egyszerre. A létszámba ugyanakkor itt sem tartoznak bele a 14 év alattiak, illetve a 65 évnél idősebb vagy a fogyatékossággal élők segítői.

 

 

lidl_budaors_megnyito1_2018jul26

 

    A korlátozás betartása érdekében elsőként annyi bevásárlókocsit helyeztek ki, ahányan egyszerre bent lehetnek az üzletben. Ezt a megoldást a hét végétől a vásárlószámláló készülékek alkalmazása váltja fel, amelyeknek köszönhetően a biztonsági őrök a belépők és a kilépők számát is mérni tudják. Amennyiben megtelne az áruház, a kültéri biztonságos várakozás helyét figyelemfelhívó matricák jelölik. Hangsúlyozták, hogy  növelik a kasszakapacitásokat a várakozási idő csökkentése érdekében, de a belvárosi üzletekben és a forgalmasabb időszakokban előfordulhat, hogy sorba kell állni a bejutáshoz.

 

 

 

Euronics_aruhaz_Budaors1

 

Az Euronics műszaki áruházlánc az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy a vásárlók létszámának ellenőrzésére egyes áruházaikban mobil applikációt használnak, másutt papíron rögzítik a betérők és távozók  számát. A vásárlók megértően és fegyelmezetten fogadták a létszámkorlátozást, senkinek sem kellett várnia, folyamatosan és gördülékenyen ment a beléptetés és a kiszolgálás is – tették hozzá.

 

 

(Budaörsi Infó / mti)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.