A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (Neak) internetes felületet nyitott, ahol bárki ellenőrizheti, milyen státuszban van regisztrációja a koronavírus elleni védőoltásra – közölte a ...

Felhívást tett közzé hétfőn a párizsi Notre-Dame-székesegyház leégéséről filmet forgató Jean-Jacques Annaud a katasztrófáról amatőr felvételeket készítő szemtanúk ...

A virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely szerint a kék festékanyag előállításának nehézsége, valamint a beporzók színérzékelése is szerepet játszik a kék virágú növényfajok ...

(Budaörs, 2021. március 30. – Budaörsi Infó) – Négy magyar alkotás is versenybe került idén az Annécy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon: három munka a vizsgafilmek között, egy kisfilm pedig az alkalmazott animációs filmek kategóriájában versenyez június 14. és 19. között a világ egyik legjelentősebb animációs seregszemléjén. Először szerepel a fesztivál versenyében a budaörsi Illyés Művészeti Szakképző ...

A kormány április 8-ig meghosszabbította a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a hétfői online ...

Soha ekkora nem volt az egyéni felelősség, le kell venni a terhet a fekvőbetegeket ellátó rendszerről – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online ...

Hatalmas homokvárral csábítják költésre a partifecskéket az angliai Surrey megyében. Az állatvédők által létrehozott 400 tonnányi építmény célja, hogy 25 év után visszacsábítsák a vándormadarakat a természetvédelmi ...

A húsvéti közúti ellenőrzéseknél idén a biztonsági öv használatát is kiemelten ellenőrzi a ...

A madarak elveszítik a kontrollt testük felett és ...

(Budaörs, 2020. március 29. – Budaörsi Infó) A nagyvárosokon kívül sok vidéki településen is igen borsos árat szabnak az eladók a házaiknak. Ha összevetnénk, hogy ugyanazt az ingatlant milyen áron lehet megvásárolni különböző településeken, akkor igen nagy különbségekkel szembesülnénk. Az ingatlannet.hu elemző munkatársainak segítségével most megtudhatjuk, hogy mekkora árdifferencia van Budaörs és környékének ...

Egy finn társaságtól csalt ki több mint százmillió forintot a gyanú szerint három férfi, akit pénzmosással gyanúsít a rendőrség – közölte vasárnap a Pest Megyei ...

Március 29-én éjfélig kell oltásra regisztrálniuk az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozóknak – erre hívta fe a figyelmet a ...