Koronavírus – Országos tisztifőorvos: nagyon nagy az egyéni felelősség

Soha ekkora nem volt az egyéni felelősség, le kell venni a terhet a fekvőbetegeket ellátó rendszerről – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

 

 

Müller Cecília kifejtette, továbbra is a brit mutáns agresszív terjedésének vagyunk tanúi, rendkívül leterheltek a kórházak és az intenzív osztályok.

Közölte, a háziorvosok mellett a járvány kezelésében dolgozó valamennyi orvosnak lehetővé tették a favipiravir gyógyszer felírását, amely szavai szerint életeket menthet, megelőzhető általa a kórházba kerülés. Kérte, hogy az orvosok éljenek a készítmény rendelésével, akinek pedig felírják, pontosan tartsa be a gyógyszerszedési előírásokat. Eddig – mondta – 56 ezer dobozt rendeltek járóbeteg-ellátás keretében ebből a gyógyszerből.

Az országos tisztifőorvos szólt arról, hogy elkezdték a munkát a honvédség oltóbuszai is: először Nógrád megye kistelepülésein oltják az előzetesen regisztráltakat, eddig 306 ember kapta meg így a vakcinát. Az oltás öt busszal folytatódik Nógrádban, néhány nap múlva pedig már Komárom-Esztergom megyében is.

A járványügyi adatokat említve elmondta, egy nap alatt 7263 új fertőzöttet regisztráltak. Jelezte: egy hét alatt – az előző héthez képest – 13 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma. Ezzel együtt nőtt az aktív fertőzötteké is, 221 002-re.

Kórházban 12 291 ember van a vírus okozta szövődmények miatt, 1497-en pedig lélegeztetőgépre szorulnak. Az elmúlt napon 189 ember halt meg a vírusfertőzés következtében, az életükért folytatott heroikus küzdelem ellenére – mondta Müller Cecília.

Felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek be kell tartania a járványügyi és higiénés szabályokat, el kell kerülni a megfertőződést, hiszen senki sem tudhatja, hogy nála milyen súlyos lesz a betegség.

Az oltások rendben folynak – emelte ki a szakember. Eddig 1 920 000 ember már megkapta a védőoltás első adagját, és 689 392-en a második dózist is.

Azt mondta, rendre érkeznek az oltóanyagok az országba. Vizsgálat után felhasználhatóvá minősítettek egy korábban érkezett 250 ezer adagos Szputnyik V szállítmányt, így már ezek a vakcinák is beadhatók az oltópontokon.

A különböző oltóanyagok különböző mennyiségben folyamatosan érkeznek, azokat rögtön beadják – jelezte.

Müller Cecília kitért arra, hogy elkezdődik a pedagógusok, óvodai és bölcsődei gondozók, dolgozók kampányszerű oltása. Ebben a körben is mindenkinek regisztrálnia kell, az adatokat pontosan megadva, majd rövid szöveges üzenetben kapnak értesítést az érintettek arról, hol kapják meg az oltást.

A tisztifőorvos beszámolt arról, hogy elkezdődött a kismamák oltása is. Mint mondta, az oltást igénylőknek szintén regisztrálniuk kell, majd a szakorvos vagy a háziorvos ajánlása után kaphatnak oltást. A kismamák a várandósság betöltött 12. hete után kapják az első adagot, majd a szülést követően a másodikat. Kiemelte, akik megkapták az időpontot az oltásra, vigyék magukkal terhesgondozási kiskönyvüket, vagy valamilyen igazolást, amely igazolja, hogy jogosultak az oltásra.

A járvánnyal összefüggő környezet-egészségügyi adatokról az országos Müller Cecília azt mondta: átlagosan stagnál a szennyvízmintákban a vírus örökítőanyagának mennyisége, azonban néhány helyen – Salgótarjánban, Székesfehérváron, Szegeden, Zalaegerszegen és a budapesti agglomerációban – emelkedést tapasztaltak. Megjegyezte, hogy a szennyvízmintákban is a brit vírusmutáns a domináns.

Húsvétról szólva a szakember azt javasolta, hogy lehetőség szerint csak a szűk család ünnepeljen együtt. A már beoltott nagyszülőkkel lehet találkozni, azonban ekkor sem szabad elfeledkezni a járványügyi és higiénés szabályok betartásáról.

Megjegyezte, még nincs kellő ismeret arról, hogy aki megkapta az oltást, milyen mértékben képes továbbadni a fertőzést másoknak.

Hozzátette: semmilyen védőoltás nem ad százszázalékos védettséget, tehát annak is védekeznie kell, aki már kapott oltást. Így saját magát és másokat is megvédheti a fertőzéstől. mti

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.