Harmadik nekifutásra dönthet a Légügyi Hatóság a budaörsi repülőtér rendjéről

(Budaörs, 2021. március 30. – Budaörsi Infó) Korábbi cikkünkben arról számoltunk be, hogy a Budaörsi Repülőteret is megkapta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) állami szervezet egy 2020. december 22-i kormányhatározat alapján ingyenesen. A XXII. kerületi önkormányzat összefogással próbálja elérni a lakosoknak is elfogadható repülőtéri működési rend elfogadását. Már a harmadik tervezet került a Légügyi Hatóság elé.

 

 

A repülőtéri tevékenység, a jövőbeni hasznosítása nagyon sok a környéken élő ember mindennapi életére is hatással van, illetve lehet.

Decemberben a XXII. kerületi önkormányzat a Budaörsi Repülőtér zajproblémáival érintett lakossági panaszokra próbált megoldást találni, ami a budaörsieket is érintheti.

 

 

Nyolcvan éve nyitott meg a budaörsi repülõtér

 

2020. december 17-én Karsay Ferenc, Budafok–Tétény – XXII. kerületi polgármester egyeztetést kezdeményezett a Budaörsi Repülőtér zajproblémáival érintett lakosság képviselői, a reptér üzemeltetője, az ügyet támogató önkormányzati és országgyűlési képviselőkkel. A találkozón a polgármester ismertette az addig megtett intézkedéseket, ismertette a zajprobléma ügyének állását – írta meg akkor az önkormányzat hivatalos Hírlevele.

Most pedig arról számolt be a Hírlevél, hogy hamarosan immár harmadszorra fog dönteni a Légügyi Hatóság a reptéri rend módosításáról az eddigi két tervezet elutasítása után.

A Budaörsi Repülőtér okozta zajszennyezés főleg Erdődűlő és környékének térségében jelent gondokat.

A reptér vezetése és a budafok-tétényi önkormányzat már többször tárgyalt egymással, hogy egy olyan repülőtéri rendet dolgozhassanak ki, amely a budafok-tétényi lakosok nyugalmát is biztosítja.

Ezt a repülőtér vezetése teheti meg, de az üzemeltetők reptéri rend módosítására irányuló javaslatát a Légügyi Hatóság bírálja el.

Eddig két módosítási javaslatot adtak le a reptér szakemberei, de a hatóság egyiket sem fogadta el. Nemrég azonban elindult a harmadik kör: a reptér újabb tervet juttatott el Karsay Ferenchez és természetesen a Légügyi Hatósághoz.

A kerületi polgármester tájékoztatása szerint ez a verzió várhatóan jobb esélyekkel indul, mint elődei, hiszen az Innovációs és Technológiai Minisztérium illetékes tárcájával való egyeztetéssel született meg. Ennek a reptéri rendnek az elfogadásáról hamarosan dönteni fog az illetékes hatóság.

 

 

repter_gerle (8)

 

Nem tudunk róla, hogy Budaörs részt vett volna ebben a folyamatban. Ha meglesz a döntés, ismertetjük olvasóinkkal.

 

 

repter210326c

 

A Budaörs határán lévő repülőtéren korábban gépjárművek sorakoztak. A napokban az autók és a bokrok is eltűntek. A területet az elmúlt egy évben pedig már teljesen körbekerítették.

 

 

repter210326

 

 

(Budaörsi Infó)

 

 

Korábbi cikkek a témával kapcsolatban:

A budafokiak harcolnak a Budaörsi Repülőtér okozta zajproblémákkal – A budaörsieket is érintheti az ügy

Állami szervezet kapta meg ingyen a Budaörsi Repülőteret és jogosult bármilyen továbbhasznosításra is

Legutóbb Újbuda miatt nem került a repülőtér Budaörs kezelésébe – Vajon mi lesz a sorsa?

Nyolcvan éve nyitott meg a budaörsi repülőtér

Az új üzemeltetőtől függetlenül zavartalanul üzemel tovább a budaörsi repülőtér

A Goldtimer Alapítvány interaktív múzeumot javasol a budaörsi repülőtérre

Új tulajdonosa lesz a Budaörsi Repülőtérnek?

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.