Százharminc pályamű érkezett a NOE szépirodalmi pályázatára

Százharminc pályamű érkezett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Amit megtudtam a családomról – Családtörténetek a vírushelyzetben című szépirodalmi pályázatára – közölte a szervezet.

 

A pályázattal az egyesület azt kívánta megmutatni, hogyan éltük meg a vírushelyzetet, mit tanultunk a megváltozott körülmények között egymásról, önmagunkról, szüleinkről és gyermekeinkről – olvasható a közleményben.

Mint írják, a legjobbnak ítélt írásokat öttagú szakmai zsűri választotta ki. A grémium tagja volt Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, Kapot Ildikó, a NOE elnökségi tagja, Schäffer Erzsébet újságíró, Szentmártoni János költő; Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának vezetője, valamint Ulicsák Péter, a NOE elnökségi tagja.

Az első helyezést Gável András A nagycsaládban sosem vagyunk egyedül című alkotása nyerte – áll a közleményben. A díjazott írásokat az egyesület honlapján, valamint a NOE Levelek hasábjain közlik.
A korábbi kiírásokra érkezett művekből eddig négy kiadványt jelentetett meg az egyesület. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.