Nyílt levél az Illyésnek – Egy olyan szalagavató emlékére, amilyen még senkinek sem volt

(Budaörs, 2021. március 17. – Budaörsi Infó) A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium közösségi oldalán megosztott egy levelet, amiben az egyik diákjuk egy olyan szalagavatóról írt, amilyen még senkinek sem volt.

 

 

 

nyiltlevel

 

2020-ban a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzetben az iskola történetében először nem tudta megtartani a hagyományos szalagavató ünnepségét.

2021-ben pedig ugyanezen okból először tartottak virtuális „szalagtűzést”!

A kényszer szülte megoldás megmutatta, hogy mekkora nagy esemény is volt ez Budaörs város életében hiszen 1500 a lelkében is ünneplőbe öltözött közönség előtt mutathatta meg a végzős évfolyam és számukra mintegy 200 diák, hogy mennyire kötődik az Illyéshez, mennyire fontos számára az Illyés, és mennyire szeretne tisztelegni a végzős évfolyam előtt. Ekkora kulturális esemény talán nincs is a város életében mint az Illyés szalagavató bálja – mondta el Árendás Péter, az intézmény igazgatója az esemény felvezetőjében.

Az online szalagavatóra 2021. március 12-én, 18 órakor került sor.

 

A megható esemény kapcsán született a fenti nyílt levél.

 

 

Nézzék meg Önök is a teljes rögzített felemelő, emlékezetes eseményt:

 

 

 

További sok sikert illyésesek, Illyés!

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.