A negatív ellenanyag-teszt ellenére is lehet valaki védett

Az antitestek a fertőzést követően legalább hat hónapig kimutathatók a többségnél.

 

 

A koronavírus ellen termelt antitestek a megfertőződést követően még legalább hat hónapig kimutathatóak a szervezetben az emberek 88 százalékánál egy brit tanulmány szerint.

A kutatók a félmillió ember egészségi adatait őrző brit biobankból csaknem 20 ezer olyan páciens adatait elemezték, akiktől 2020. május 27. és december 4. között havi rendszerességgel vettek vérmintát – olvasható a BBC News honlapján.

Az érintett időszakban 1699 ember produkált pozitív ellenanyag-tesztet, ami arra utal, hogy korábban megfertőződött a vírussal. A többségüknél már a vizsgálat első hónapjában kimutatták az antitesteket, ami azt sugallja, hogy a járvány első hullámában fertőződtek meg.

A tanulmány végén, vagyis hat hónappal később, az alanyok 88 százalékának szervezetében még mindig észlelhető mennyiségű antitestet mutattak ki. Ez az egészségügyi dolgozók bevonásával végzett korábbi, kisebb volumenű tanulmányok eredményeit idézi.

A szakemberek szerint lehetséges, hogy a fél év elteltével negatív ellenanyag-tesztet produkáló 12 százalék egy részének vagy egészének is maradt némi védettsége az újbóli megfertőződéssel szemben, attól függetlenül, hogy a szervezetükben lévő antitestek mennyisége nem érte el a tanulmányban meghatározott küszöbértéket.

“Noha nem tudhatjuk biztosan, hogy az antitestek jelenléte milyen kapcsolatban áll az immunitással, az eredmények azt sugallják, hogy a fertőzésen átesett emberek legalább hat hónapig védettek lehetnek az újbóli megfertőződéssel szemben” – mondta Naomi Allen professzor, a brit biobank vezető kutatója, hozzátéve, hogy a védettség pontos időtartamának megállapításához hosszabb idejű utánkövetéses vizsgálatra lesz szükség.

A tanulmány részletes információkkal szolgál a fertőzöttek által leggyakrabban tapasztalt tünetekről is. Az alanyok 26 százaléka számolt be köhögésről, 28 százalék lázról és 43 százalékuk a szaglás, valamint az ízérzékelés elvesztéséről. Negyven százalékuk ezen tünetek egyikét sem tapasztalta és majdnem 20 százalék tünetek nélkül esett át a betegségen.

Az adatokat alátámasztják továbbá a korábbi tanulmányok eredményeit azzal kapcsolatban, hogy kik fertőződtek meg a legnagyobb valószínűséggel a járvány bizonyos pontjain: a fiatal felnőttek, a fekete bőrű és a dél-ázsiai emberek, valamint a szegényebb negyedek lakói produkáltak a legnagyobb eséllyel pozitív antitest-tesztet.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.