Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára – közölte az állatvédelemért felelős miniszteri ...

Az Otthon Centrum közvetítésével értékesített ingatlanok közül a legtöbbet, 400 millió forintot egy a főváros II. kerületében található villa magasföldszinti 12 szobás lakásáért fizettek az idén – közölte az ingatlanközvetítő ...

A termék árához igazodó, akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással, egyértelmű javítási és cserehatáridőkkel, az elektronikus jótállási jegy bevezetésével erősítik a fogyasztók jogait az újévben hatályba lépő szabályváltozások – közölte az Innovációs és Technológiai ...

Újabb, a korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának egy gyermekáldozata van, és sérültjei is lehetnek – közölte a helyi sajtó. Húsz sérültet vittek kórházba, amelyből  ugyanakkor evakuálni kell a betegeket, mert nem ...

(Budaörs, 2020. december 29. – Budaörsi Infó) A Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ mellett a Budaörsi Repülőteret is megkapta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) állami szervezet egy 2020. december 22-i kormányhatározat alapján. A Budaörsi repülőtér az ország legrégebbi, ma is létező kisgépes nemzetközi repülőtere. Régi, központi épülete 1937-ben épült, ipari műemlék. Főként sportrepülőgép-forgalmat bonyolít ...

(Budaörs, 2020. december 29. – Budaörsi Infó) A szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatása és a csoportosulások elkerülése érdekében megtiltotta a kormány a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását – áll Magyarország kormánya 2020. december 17-ei bejelentésében a ...

Világszerte 81 260 603-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 774 130-ra a halálos áldozatok és 45 969 222-re a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 80 763 323 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 764 584, a gyógyultaké 45 676 941 ...

Elindult a felsőoktatási felvételi eljárás, hétfőtől lehet jelentkezni a jövő szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a tárca parlamenti és stratégiai államtitkárát ...

Az elmúlt öt napban 834 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján ...

Öt ingyenes koncertközvetítéssel búcsúztatja az óévet a Budapest Music Center. Hétfő és csütörtök között a Szent Efrém Férfikar, a Modern Art Orchestra és az új lemezzel jelentkező Kéknyúl műsora érhető el a BMC közösségi ...

 Elpusztult Manukura, az új-zélandi fehér kivi, a világ egyik legritkább madara – írta meg a The ...

(Budaörsi Infó, 2020. december 28. – Budaörsi Infó) Hétfőn hajnalban, hosszan tartó betegség után 80. életévében elhunyt dr. Éless Béla színész, rendező, többszörös színházalapító, az Éless-szín igazgatója, aki az utóbbi években Zuglóban tevékenykedett, és neki köszönhetően mondhatta a kerület, hogy saját, önálló színháza van. Korábban Tatabánya után, Budaörsön is színházat alapított: a Budaörsi Játékszínt, amelyet ...