Mesevarázs kisbaglyoknak – Egyedülálló kezdeményezés a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban

(Budaörs, 2020. december 26. – Budaörsi Infó) Az Illyés Gyula Gimnázium diákjai egy olyan projekttel készültek, ami egészen egyedülálló az Illyés történetében, sőt más középiskolákban sem hallottunk még hasonló kezdeményezésről az országban. 

 

 

Az Illyés Gyula Gimnázium 10. b osztály 23 tagja egy hónap alatt elkészített egy 11 saját (!) meséből álló hangoskönyvet, természetesen saját illusztrációkkal.

A diákok a saját mesecsatornát egy 11. kerületi, részben értelmi fogyatékkal élő gyerekeket oktató iskola tanulói számára készítették.

 

Ide kattintva találják meg a videókat! 

 

 

mesebagoly_illyes_budaors_0

 

 

Kesjár Erika, az osztály magyar tanára találta ki és irányította ezt a munkát. Olvassák el összefoglalóját a projekttel kapcsolatban:

 

Hogyan teljesítsünk közösségi szolgálati órákat az online tanítás alatt?

“Több fórumon is olvasható, hogy az érettségi egyik feltétele, az 50 óra teljesítése, jelen körülmények között nem annyira biztos, ezért felmerült bennünk az ötlet, hogy olyan projektnek állunk neki, amely otthoni körülmények között is kivitelezhető, és közelebb visz a négyéves célhoz.

Mindenképp olyan témát kerestünk, ami mind a készítőnek, mind a befogadónak ugyanolyan örömet okoz, így esett a választás a mesékre. Egy speciális általános iskola, a Montágh Imre suli elsősei lettek történetek címzettjei. Először közismert mesék felolvasása és illusztrálása volt a terv, de ahogy a huszonhárom 10. b-s diák elkezdett együtt gondolkodni, nyilvánvalóvá vált, hogy mindenki szívesebben írna saját meséket.

Gyorsan eldőlt, ki melyik szerepben próbálna szerencsét: író, illusztrátor, zeneszerző vagy felolvasó lesz, esetleg az informatikai háttértevékenységet végzi. Ahogy telt az idő, a szerepek gyakran összemosódtak, és többen vállaltak többféle munkát az elmúlt egy hónapban.

A feladat csak látszólag volt egyszerű, hiszen ezek a 6-8 éves gyerekek kisebb-nagyobb mértékben mind értelmi fogyatékkal élnek, és ahhoz, hogy élvezhessék a meséket, különösen körültekintőnek kell lennünk mind a cselekmény, mind az illusztráció megalkotásában. Ehhez kiváló szakmai útmutatókat kaptunk az osztályban tanító gyógypedagógusoktól, illetve figyelembe vettük a nem túl ismert KÉK, azaz a Könnyen Érthető Kommunikáció módszertanát.

Az eredmény tizenegy gyönyörűen illusztrált csodálatos mese lett, amelyeket egyedileg komponált zene foglal keretbe.

A munka 10 közösségi óráért kezdődött, egy teljes hónapig érlelődött és fejlődött. Napi rendszerességgel olvastuk, néztük és hallgattuk egymás munkáit, tettük hozzá a véleményünket, bátorító szavainkat, óvtuk, formáltuk, szépítgettük, becézgettük. Nagyon megszerettük.”

 

 

illyes_gimn_budaors_0

 

Ez pedig a csapattagok véleményének csokra:

 

Mit adott számodra ez a projekt?

„Élményt. Megmutatta milyen jó osztályom van! Büszke vagyok rájuk.”

„Örömet, mert valami széppel lett több ezáltal a világ.”

„Megmutatta, hogy egy kicsi lépéssel is mennyi mindent tehetünk a többi emberért. Illetve, hogy hatékony csapattal jó együtt dolgozni.”

„Nagyon jó betekintést nyerhettem a valamilyen fogyatékkal élők életébe és értelmezési módszereikbe, ezen kívül a tudást, amit jó ideje megtanultam, most bevethettem, mind a meseírásban, a zenekomponálásban, és a videó feldolgozásban.”

„Örömöt adott és ihletet a rajzoláshoz.”

„Hatalmas élményt. Kicsit közelebb kerültem olyan osztálytársaimhoz is, akikkel amúgy nem vagyok egy baráti társaságban. Rengeteg örömöt az, amikor megdicsérték a többiek a mesémet, és maga a meseírás is. Jó volt látni, hogy mindenki mennyire lelkesen csinálta és mennyire jól összeállt az egész. A kreatív írás lehetőségét, és rájöttem, hogy mennyire élvezem az írást. Arra is rájöttem, hogy gyerekeknek írni nagyon hálás feladat, és elhatároztam, hogy ha nekem valamikor lesznek gyerekeim, biztosan fogok nekik meséket írni.”

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.