Mindenkinek meghosszabbodik a hitelmoratórium!

Orbán Viktor mai bejelentése szerint 6 hónappal automatikusan meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, ami azt jelenti, hogy a moratóriumban lévőknek nem lesz teendőjük, amennyiben továbbra sem törlesztenének. A miniszterelnök bejelentése szerint a feltételek nem változnak, ami azt jelenti, hogy a jövőben is bármikor ki lehet lépni a moratóriumból, illetve vissza lehet lépni abba.

 

 

A hitelmoratórium automatikus meghosszabbítása azoknak jelenthez nagy könnyebbséget, akik nehéz anyagi helyzetben vannak, ám a korábban bejelentett hosszabbítás feltételeinek nem feleltek meg. Ugyanis eddig az volt az elképzelés, hogy a gyermeket nevelőknek, a munkanélkülieknek, a közmunkásoknak és a nyugdíjasoknak nem kell 2021. július 1-ig fizetniük, rajtuk kívül azonban mindenki másnak folytatnia kellett volna január 1-től a hiteltörlesztést.

Mivel a miniszterelnök rövid videóüzenete szerint a moratórium feltételei nem változnak, a halasztás kizárólag a 2020. március 18-ig folyósított hitelekre vonatkozik, aki azóta vett fel kölcsönt, annak szerződés szerint kell fizetnie azt. Bár a videóban a miniszterelnök nem nevesítette a vállalkozásokat, minden bizonnyal rájuk is vonatkozik a kedvezmény.

A hitelmoratórium január 1-től való részleges feloldásától egyébként sokat tartottak, hiszen több gazdasági ágazat továbbra is rendkívül nehéz helyzetben van, a munkanélküliség pedig egy ideig még biztosan nem fog csökkenni.

 

Mi lesz a moratórium után?

A hitelmoratóriumról szóló kormányrendelet szerint alapvető elvárás, hogy kizárólag emiatt ne emelkedjenek majd a havi törlesztők, ám mivel a moratórium nem jelent sem hitel-, sem kamatelengedést, ez csak úgy oldható meg, ha a kölcsön futamidejét a fizetési szüneteltetésnél valamivel nagyobb mértékben hosszabbítják meg. (A moratórium alatt összegyűlt, meg nem fizetett kamatot a hátralévő törlesztők között egyenlő arányban osztják majd szét, vagyis erre már nem számolnak fel kamatot a bankok.)

A moratórium hossza akár 15 hónap is lehet, vagyis annak, aki maximálisan kihasználja a lehetőséget, ennél biztosan nagyobb mértékben meghosszabbodik a futamideje.

Bár a moratórium mindenképpen nagy segítség a pénzügyi problémákkal küzdő adósoknak, kérdések is felvetődnek vele kapcsolatban. Egy hitelkártya esetében a kamat például akár évi 30% is lehet, és mivel ennek nincs klasszikus értelemben vett futamideje, a bankok az összegyűlt kamat megfizetésére részletfizetést biztosíthatnak. Ez a kamat a hosszabbítás miatt azonban még tovább hízhat, így a moratórium lejárták követően komoly anyagi terhet jelenthet még részletfizetés esetén is.

 

Ide kattintva megtudják nézni Orbán Viktor mai bejelentését.

 

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármesterének reagálását a mai bejelentésekre ide kattintva olvashatják el.

 

 

(Budaörsi Infó / Forrás: bankmontior.hu/FB)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.