Szivardobozban találtak meg egy ötezer éves egyiptomi fadarabot

Egy kis töredékről van szó, amelynek azonban óriási a jelentősége, mivel egyike annak a három tárgynak, amely a nagy piramis belsejéből került elő.

Véletlenül találták meg Skóciában azokat a különleges leleteket, amelyek a gízai nagy piramis építésénél használt munkaeszközökből származnak.

Egy három darabból álló tárgyegyüttes egyik tagjáról van szó, amelyet Waynmann Dixon vasútmérnök fedezett fel 1872-ben az úgynevezett királynői kamrában. Az Aberdeeni Egyetem szerint az immár darabokra szétesett, cédrusfából készült eszközt i.e. 3341 és 3094 között használták a Kheopsz-piramis építésénél.

A régóta elveszettnek hitt fadarabra az egyetem egyiptomi származású munkatársa lett figyelmes az intézmény gyűjteménye ázsiai részének átvizsgálása közben. Abeer Eladanynak feltűnt, hogy a lelet sorozatszáma nem illik bele az ázsiai gyűjteménybe, aztán kiderült, hogy valójában Észak-Afrikából származik.

Egy kis töredékről van szó, amelynek azonban óriási a jelentősége, mivel egyike annak a három tárgynak, amely a nagy piramis belsejéből került elő – mondta a kurátor. A másik két tárgy – egy golyó és egy kampó – jelenleg a British Museumban található. A fadarabot 1946-ban adományozták az Aberdeeni Egyetemnek, ahol azonban hamar szem elől tűnt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.