Dumáljunk rólad! – Avagy ismerjük meg jobban a fiatalokat

(Budaörs, 2020. december 16. – Budaörsi Infó) Dumáljunk rólad 7 percben címmel indult egy új program a Városi Ifjúsági Klub szervezésében Budaörsön.

 

 

2020. december 10-én volt az első alkalom, amikor a Városi Ifjúsági Klub szervező munkatársának Bakai Gyöngyinek új programja debütált.

 

 

bakaigyongyi2020

 

A koronavírus-járvány helyzet miatt sajnos közösségi eseményeket nem lehet szervezni nagy létszámmal, így más megoldást kell keresni a programszervezőknek, hogy meg tudják valósítani az ötleteiket.

Az elmúlt hónapokban különféle online programokat láthattunk már, viszont ez az új kezdeményezés merőben eltér a többitől.

Bakai Gyöngyi a Budaörsi Infónak elmondta, hogy az ötlet heteken keresztül érlelődött a fejében. Szeretett volna egy olyan programot létrehozni, ahol a kamaszok megmutathatják magukat. Mindezek mellett kíváncsi volt arra, hogy a gyerekek hogyan gondolkodnak ebben a rendkívüli helyzetben.

Így jött létre a Dumáljunk rólad 7 percben online beszélgetős est. A tervek szerint csütörtökönként este nyolctól lehet majd nyomon követni egy-egy budaörsi és a környékben élő diák történetét arról, hogy hogyan éli meg a járványhelyeztet és hogy mivel tölti a hétköznapjait.

“A járványhelyzet nem csak a felnőtteknek okoz nehézséget, hanem a gyerekek világa is teljesen megváltozott. Rengeteg kérdés van bennük és hatalmas űrt éreznek amiatt, hogy kevésbé tudnak találkozni társaikkal. 

Sok olyan diák van akikkel korábban heti rendszerességgel tudtam találkozni a Kortárs segítő programjainknak köszönhetően, amit Budaörs Város Önkormányzata is támogatott. A kamaszkor egy nehéz időszak, amikor nem minden diák tudja ugyanolyan könnyen venni az akadályokat. Viszont most nincs lehetőségünk személyesen találkozni, ami nagyon nehéz mindenki számára.

Ezzel az új programmal szeretném kicsit motiválni a kamaszokat, hogy kicsit nyissanak a külvilág felé, még ha csak online is, de mutassák meg magukat. Meséljék el élményeiket, eredményeiket, hogy hogyan jutottak el odáig, ahol most tartanak.

Szerintem ez azért lenne hasznos, mert így hét perc alatt 1-1 új történettel ismerkedhetünk meg, ami példát mutathat más diákoknak, amiből lehet tanulni, amiről lehet beszélni, amibe be lehet kapcsolódni. Mert jó az, ha tudjuk, hogy a tehetséges, klassz gyerekek, kamaszok itt élnek körülöttünk.”

 

 

Az első ilyen beszélgetést ide kattintva tudjátok meghallgatni. 

 

Bakai Gyöngyi első beszélgető partnere Horváth László volt, aki egy 15 éves gimnazista. Fest, fotóz, vízilabdázik és nem utolsó sorban egy nagyon kellemes személyiségű fiatalember. Arról mesélt, hogy hogyan jött rá, hogy nem csak szeret de tud is festeni.

“Szeretnénk minél több fiatalt bemutatni,  hogy mi az ami érdekli őket, mi az amivel szívesen foglalkoznak és példát mutatnak a többieknek, hogy bátran álljanak a kamera elé és hallassák a hangjukat, mert mindegyikükben rejlik valami csoda.”

 

 

A következő beszélgetés 2020. december 17-én lesz 20 órakor.

Marton Míra mutatkozik be a következő beszélgetés során. Mira nyolcadikos diák. Nagyon sokoldalú, fuvolázik, sokat olvas és franciául is tanul. Társai felnéznek rá, mindemellett nagyon jó tanuló, és szeretni való személyiség Bakai Gyöngyi szerint.

 

Ide kattintva tudják majd nyomon követni az eseményt. 

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.