MátrixSuli Budaörsön: egy hely, ahova szívesen járnak a gyerekek – Fontos tudnivalók a beiratkozásról

(Budaörs, 2020. december 4. – Budaörsi Infó / X) Élményalapú tanulás, elfogadó légkör, kis létszámú csoportok. Mindezek lehetővé teszik, hogy a MátrixSuliban a gyerekek elsajátíthassák azokat a képességeket és tudást, amelyekre valóban szükségük lesz a jövőben. A Budaörs szívében álló iskolaépületben Vér Soma, vezetővel beszélgettünk az elmúlt hónapok tapasztalatairól.

 

 

Vér Soma a Budaörsi Infónak elmondta, hogy az eltelt 3 hónap is igazolja, hogy jók az elképzeléseik. A diákok szeretnek iskolába járni, amit, szülőként tudjuk, hogy milyen fontos.

„Azt jelenti, hogy a gyerekünk boldog, jól érzi magát, nem feszeng az iskolában. Hisszük, hogy a tanulás lehet öröm és élmény.

Legfőbb célunk, hogy olyan biztos alapokat adjunk a gyermekeknek, melyek egy életen át elkísérik őket, mint például magabiztosság, vállalkozó szellem, kreativitás, kooperációs készségek, az önálló tanulás képessége és a bennünk élő kíváncsiság megőrzése.

Nagyon fontos az érzelmi biztonságot nyújtó légkör kialakítása. Nálunk mindenki figyel a másikra. Tanár a diákra, diák a másik diákra, tanár a tanárra, diák a tanárra. Ezáltal egy olyan elfogadó, egymást ismerő, egymásban megbízó közeg alakult ki, amelyben könnyen megy a tanulás.”

 

 

matrixsuli4

 

Milyen típusú iskola a MátrixSuli?

„Iskolánk a mindenkori Nemzeti Alaptanterv szerint működő alapítványi általános iskola. Az előírtak szerint haladunk a tananyaggal, így az átjárhatóság biztosítva van más iskolák között. Az oktatási módszereink viszont sokkal változatosabbak.

A tananyagot érdekesen, élményszerűen oktatjuk a gyerekek aktív részesei az óráknak.

A kis osztálylétszám (maximum 15 fő járhat egy osztályba) is biztosítja, hogy a tanárok minden gyerekre oda tudnak figyelni, képesek egyéni haladási terveket kidolgozni, differenciálni. Az órák hosszát úgy alakítjuk, hogy jobban el tudjanak mélyülni a tananyagban, így egy tanórába bőven belefér az ismeret átadása, szemléltetése, feldolgozása, begyakorolása és játék vele.

Az alsósok nem visznek haza házi feladatot (az otthoni élet szóljon a családról, szabad játékról), de a felsősök is csak néha. Büszke vagyok rá, hogy a gyerekek szeretnek tanulni, várják a tanórákat, megbíznak a tanárokban, tisztelik egymást és felszabadultak.”

 

 

matrixsuli3

 

Milyen a gyerekek egy napja a MátrixSuliban?

„Reggel fél nyolctól nyitva a kapu, de az első tanóra csak fél kilenckor kezdődik. Minden nap beszélgetőkörrel, ráhangolódással a napra kezdődik. Itt a tanárok és a gyerekek még inkább egymásra figyelnek, közösen beszélik át a felmerülő problémákat, támogatják a bal lábbal ébredőket, örülnek egymás örömeinek. Az alsósok osztálytanítójukkal töltik a délelőttöt, szabadon beosztva a tanulási időt a gyerekek igényeihez igazodó etapokra, úgy hogy egy kis szabadtéri játszózás is beleférjen. A felsősök órarend szerint haladnak, de mivel egy-egy tantárgy tömbösítve van, náluk is lehet játszani az idővel. Angol órája minden évfolyamnak van napi szinten elsőtől kezdve. Célunk, hogy nyolcadikban mindenki nyelvvizsgát szerezzen.

Az ebédidő szent és sérthetetlen. Figyelembe vesszük és támogatjuk az egyéni diétákat, igényeket. Rendelünk éttermi minőségű ebédet, de lehet otthonról hozottat vagy máshonnan rendeltet is enni. A lényeg, hogy az étkezés jó hangulatban teljen, így a rossz evő gyerek is jó evővé válik.

Délután folytatódnak a szakórák. Az alsósok hosszabb időre elfoglalják a játszóteret, majd még alkotnak egy kicsit.

A tanulási órák után szakkörökön vehetnek részt a gyerekek. Próbáltunk változatos palettát összeállítani, így mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelőt. Idén a következő szakkörök voltak nálunk: kangoo, karate, néptánc, homokfestés, barkácsolás, fotó, népi játékok.

Délután folyamán a szülők bármikor elvihetik a gyerekeket. Támogatjuk és segítjük a sportolókat, zenét tanulókat, művészetek iránt érdeklődőket.”

 
matrixsuli2

 

Melyek a beiratkozás feltételei?

„Amikor a szülők felveszik velünk a kapcsolatot, kérünk gyermekükről egy rövid, legfeljebb egy oldalas jellemzést. Ezt követi egy személyes beszélgetés, melyre együtt várjuk a szülőket és a gyermeket, itt az osztálytanítóval, osztályfőnökkel is találkoznak.

Ha ezek alapján az iskola úgy látja, hogy a gyermek szívesen jön hozzánk és be tud illeszkedni a közösségbe, és a szülők is szimpatikusnak találnak minket, próbahéten vesz részt a tanuló. A próbahét alatt megismeri osztálytársait, tanárait, az iskola szellemiségét, ami megkönnyíti a döntést.

Ez alól az elsősök kivételek, velük a személyes beszélgetés hosszabb, illetve ha a járványhelyzet engedi, csipegető foglalkozásokon ismerkedünk meg.”

 

 

matrixsuli

 

A digitális oktatást, hogy oldja, oldotta meg az iskola?

„Tanáraink minden órát megtartanak a digitális oktatási rendben is. Fontosak a kontaktórák, így a gyerekek nem magányosodnak el, a szülők tudnak dolgozni, a tanár látja a tanulók haladását. A lemaradóknak még külön felzárkóztató órákat is tartunk.

Már idén is volt alkalmunk kipróbálni (sajnos sok hiányzó miatt) a digitális órákat. Eddig csupa pozitív visszajelzést kaptunk mind a szülőktől, mind a gyerekektől. Figyelünk a hiányzókra is. Számukra hibrid órákat tartunk, azaz laptopon tudnak csatlakozni az iskolában folyó élő órához, így nem maradnak le a tanári magyarázatokról sem.”

 

 

matrixsulilogo

 

 

Ha személyesen is szeretnék felkeresni az iskolát, akkor szeretettel várják a gyerekeket, családokat egy iskolahívogató sétára, ismerkedésre.

A járványhelyzet miatt most csak előre egyeztetett időpontban, családonként tudják fogadni az érdeklődőket.

Vér Soma: +36/70-770-2256

E-mail: versoma@matrixoktatas.hu

Webhttps://matrixsuli.hu/budaors/

 

 

 

 

(Budaörsi Infó/X)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.