Az élményajándékot jobban értékelik az idősebb gyerekek egy amerikai kutatás szerint

Ahogy a gyerekek nőnek, egyre jobban örülnek az élményajándéknak a tárgyak helyett – ezt állapította meg az Illinois Egyetem chicagói intézményének kutatása.

 

 

Az egyetem docense, Lan Nguyen Chaplin által vezetett kutatás a gyerekek és serdülők ajándékokkal kapcsolatos hozzáállását vizsgálta. Arra az eredményre jutottak, hogy 3 és 12 éves kor között a gyerekek jobban örülnek a tárgyi ajándékoknak. Ám az idősebb gyerekeket már inkább az élményajándékok teszik boldoggá.

“Ez azt jelenti, hogy a serdülők nagyon vágynak az élményekre, nemcsak drága anyagi dolgokra, mint azt egyesek gondolhatják” – vonta le következtetését Chaplin.

Mint hozzátette, természetesen a kisebb gyerekek is szeretik az élményeket. Egész ágazatok – köztük a vidámparkok és Disneyland – alapult erre. A kisgyermekek szinte eksztázisban vannak az élmény során. Ahhoz azonban, hogy ezek a tapasztalatok tartós boldogságot nyújtsanak, a gyermekeknek képeseknek kell lenniük felidézni az esemény részleteit jóval azután, hogy véget ért – idézte a phys.org tudományos ismeretterjesztő portál cikke a marketinggel foglalkozó tanárt.

A legózás vagy plüssállatokkal való játék okozta örömnek megmarad a fizikai emlékeztetője. De egy élményt nagyon nehéz átélni egy kisgyereknek azt követően, hogy elmúlt. Chaplin szerint ezen azzal lehet segíteni, ha az ilyen élményeket a család rögzíti: fényképeken vagy videókon örökítik meg a közös kirándulást, játékot, születésnapot. Ez segít a kisgyerekeknek abban, hogy újra átélhessék az élményt, és egyúttal a közösen megszerzett élmény értékét is megtanulják. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.