Gyűjtés indul nehéz helyzetben lévő népzenészek számára

Gyűjtés indul nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére; az Összefogás hagyományőrző mesterekért elnevezésű kampány zárásaként december 19-én online jótékonysági gálaestet szervez a Hagyományok Háza.

 

 

Az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóján 2014-ben a résztvevők fogalmazták meg az idős zenészek megsegítésének gondolatát. Tették ezt egykori mestereik iránti tiszteletből, hiszen legtöbbjük egészségügyi és anyagi gondokkal küszködik; nem tudnak már muzsikálást vállalni, ezáltal a mindennapi kenyerük előteremtése is gondot jelent.

Az ötletet tett követte és számos táncházban, koncerten szerveztek gyűjtést számukra – olvasható a Hagyományok Háza MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az idén talán az eddiginél is több idős zenész került kilátástalan anyagi körülmények közé. A szervezők remélik, hogy az idén még több emberhez eljuthat az összefogás híre és a Hagyományok Háza kezdeményezésének köszönhetően közösen átsegíthetik őket ezen a nehéz időszakon.

A Hagyományok Háza 20 éves tevékenysége alatt ezek a mesterek legalább 4000 tanítvány tudását gyarapították, 800 koncerten osztották meg velünk tehetségük legjavát és 200 kurzus során adták át tudásukat mindazoknak, akik hiteles forrásból szerettek volna tudást meríteni.

A kampány jószolgálati nagykövetei többek között Kacsó Hanga, Pál István Szalonna és Ertl Péter.

A korábbi évek gyakorlatát megtartva az idén a Hagyományok Háza online felületein követhetik a kampány alakulását és vállalhatnak szerepet mindazok, akik figyelemmel kísérik az Összefogás hagyományőrző mesterekért támogatói gyűjtést.

A kampány zárásaként december 19-én online jótékonysági gálaestet tartanak, majd az adománygyűjtés lezárultával a befolyt összeg az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületének közvetítésével a nehéz helyzetben lévő muzsikusokhoz kerül. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.