Koronavírus – Országos tisztifőorvos: exponenciálisan nő a fertőzöttek száma

Európa-szerte, így Magyarországon is exponenciálisan nő a koronavírus-fertőzöttek száma – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

 

 

Müller Cecília kiemelte, egyre nagyobb mértékben emelkedik a naponta megfertőződők száma, ami elsősorban azoknak a kontaktusoknak köszönhető, amelyek egy-egy fertőzött ember környezetében létrejönnek.

Az elmúlt két hét járványügyi adatait vizsgálva az látszik, hogy egy hét alatt másfélszeresére nőtt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, ez idő alatt 7420 ember fertőződött meg a vírussal – közölte az országos tisztifőorvos.

Elmondta, a magyarországi települések 80 százalékában már regisztráltak fertőzöttet, ami nem jelenti azt, hogy a fennmaradókban ne lenne fertőzött.

Szinte nincs olyan település, ahol ne lenne jelen a vírus. Az országos átlaghoz képest a fertőzöttség a fővárosban másfélszeres, Budapesten 100 ezer lakosra 888 fertőzött jut, a fővárost Győr-Moson-Sopron, Nógrád és Vas megye követi – közölte, a legkevésbé érintett megyék között említve Somogyot és Tolnát.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy a járvány kezdete óta az összes fertőzött 21 százaléka a 40-49 éves korosztályhoz, 15,1 százaléka a 65 éves vagy annál idősebb korosztályhoz tartozott, és a fertőzöttek 4,4 százaléka volt gyerek.

Megfigyelhető az is, hogy emelkedik a fertőzöttek átlagéletkora, míg a 43. héten ez 44 év volt, addig a 44. héten 45,7 év. A 15 évesnél fiatalabb fertőzöttek száma 770-nel nőtt egy hét alatt – tette hozzá.

Az elmúlt négy hétben az igazolt új esetek negyede a 40-49 éves korosztályt érinti. Százezer lakosra vetítve 1165 új igazolt fertőzött a 20-29 éves korosztályhoz tartozik, 935-en vannak a 30-39 évesek között, 1120-an a 40-49 évesek és 1038-an az 50-59 éves korosztályban. A 60-69 éves korosztályban százezer lakosra 1127 beteg jut, míg a 80 éven felüliek 1040-en vannak – tudatta.

Müller Cecília kitért arra, ritkán, de előfordul, hogy fiatal, egészséges embernél súlyos lefolyású a fertőzés, így – fogalmazott – senki nem tehet kivételt, a szabályokat mindenkinek be kell tartani.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, komolyan kell venni a hatályban lévő intézkedéseket, mert a környező országok példáján látszik, mekkora terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre a koronavírusos betegek ellátása.

Az intézkedések jelentős része azt szolgálja, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba, és az intézmények el tudják látni a betegeket – hangsúlyozta.

Müller Cecília elmondta, kedden 4219-cel nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kilencvenen belehaltak a fertőzés szövődményeibe; a legfiatalabb 28, a legidősebb 99 éves volt. Kórházban 4871 koronavírus-fertőzöttet ápolnak, 355-en vannak lélegeztetőgépen. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.