Koronavírus – Javultak a kórházba kerülő betegek gyógyulásának esélyei tavasz óta

Két nagyléptékű, a közelmúltban elkészült tanulmány szerint március óta jelentősen javultak a Covid-19 miatt kórházba kerülő páciensek gyógyulási esélyei: az augusztusban kórházba kerültek közül harmadannyian hunytak el, mint a márciusban kórházi kezelésre szorulók közül.

 

Az első tanulmány adatai három New York-i kórházból származnak. A koronavírus miatt kórházba került betegek halálozási esélye ezekben a kórházakban a márciusi 25,6 százalékról augusztusban 7,6 százalékra csökkent. Hasonló javulásról számolt be a második tanulmány is, amely Nagy-Britanniában vizsgálta a koronavírusos betegek túlélési esélyeit – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Márciusban a három New York-i kórházban 1724 Covid-19-ben szenvedő ember feküdt, közülük 430 hunyt el. Augusztusban 134 betegük volt és öten hatak meg.

A kórházi halálozási arány csökkenésének megértéséhez a kutatók számos lehetséges tényezőt vettek figyelembe, beleértve a kórházi betegek kórképét, faji és etnikai hovatartozását, hogy mennyi oxigéntámogatásra volt szüksége a kórházba érkezéskor és olyan kockázati tényezőkre is figyeltek, mint a túlsúly, a dohányzás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a tüdőbetegségek és így tovább.

Az elemzés megállapította: sajátos helyzetétől függetlenül a márciusban Covid-19-cel  kórházba kerülők halálozási kockázata háromszor akkora volt, mint azoké, akik augusztusban kerültek kórházba.

Az angliai kutatás olyan betegeket vizsgált, akik az állapotuk, az esetleg szükséges oxigénpótlás miatt szoros megfigyelés alatt álltak a kórházban vagy intenzív osztályra kerültek. A kutatók itt is figyelembe vették az egyéb befolyásoló tényezőket, de az amerikai tanulmánnyal szemben nem a halálozási arányt, hanem a túlélési arányt vizsgálták.

A március 29. és június 21. között Nagy-Britanniában kórházba került 21 082 beteg adatainak elemzése azt mutatta, hogy a túlélési ráta folyamatosan javult: a megfigyelés alatt állóknál a márciusi 71,6 százalékról júniusban 92,7 százalékra, az intenzíven kezelteknél pedig a márciusi 58-ról a júniusi 80,4 százalékra.

A tudósok szerint annak, hogy a koronavírusos betegek tavaszhoz képest nagyobb arányban gyógyulnak meg, az az oka, hogy ma már hatékonyabb terápiák állnak rendelkezésre, olyanok, amilyenek márciusban még nem.

Az új kezelések mellett az orvosoknak is nagyobb lett a tapasztalata és olyan egyszerű technikákat tanultak meg, amelyek hatékonyak a betegség gyógyításában, mint például az alacsony oxigénszintű beteg hasra fektetése, hogy tüdejében egyenletesebben áradjon szét az oxigén.

A kutatók ugyanakkor figyelmeztettek, hogy a betegség kezelésében elért eredmények ellenére a vírus még mindig nagyon veszélyes. Azok a betegek, akiknél súlyos lefolyása volt, még hosszú ideig tapasztalhatnak fáradtságot vagy szenvedhetnek más mellékhatástól. Ezért fontos az újabb terápiák felkutatása.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.