Véradásra buzdítja a fiatalokat a Vöröskereszt

Fiatalok számára indított véradókampányt a Magyar Vöröskereszt – hangzott el az egyik televízió csatorna adásában.

 

A műsorban Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős szakmai vezetője elmondta, eddig a felsőoktatásban tanuló diákokat szólították meg, de a koronavírus-járvány kezdete óta ez egyre nehezebb, ezért szervezték az internetes kampányt.

Hozzátette, naponta 1600-1800 véradóra lenne szükség az országban, de a járvány alatt ennél kevesebben mutatnak erre hajlandóságot.
A műsorban szó volt arról is, hogy a vöröskereszt a véradással párhuzamosan tanfolyamot is indít újraélesztési ismeretek megszerzése, gyakorlatának elsajátítása érdekében. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.