Emmi: újabb 200 millió forintra pályázhatnak cigányzenészek

Újabb 200 millió forintra pályázhatnak azok az éttermi cigányzenészek, akik az előző pályázati körben nem a minőség, hanem az anyagi forrás végessége miatt nem kaptak támogatást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

 

A közleményben emlékeztettek: az éttermi cigányzene felélesztését és népszerűsítését célzó Muzsikáló Magyarország pályázaton idén 97 zenekar mintegy 456 zenésze nyert el támogatást, összesen 800 millió forintot.

A pályázatok elbírálása szakmai alapon, jogszerűen történt, viszont a bizottság tagjai azzal szembesültek, hogy a pályázati forrás végessége miatt olyan zenekarok, zenészek is kimaradnak a támogatásból, akik zenei munkásságuk alapján jogosultak lennének rá – írták.

A közlemény szerint Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott: “meghallottuk a roma muzsikusok szavát, és azonnal segítségükre siettünk, de nem segélyt osztunk, hanem a munkát támogatjuk!”

A támogatásokat nem szociális alapon kapják a zenészek, hanem olyan feladatok elvállalásáért, amelyekkel a magyar emberek szórakoztatását, kulturálódását segítik a jövőben – tette hozzá. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.