Októberi pályázatok kezdőknek és haladóknak

(Budaörs, 2020. október 19 . – Budaörsi Infó) Ebben a veszélyhelyzetben, amikor mindenhonnan azt halljuk, hogy legyünk nagyon elővigyázatosak és lehetőleg maradjunk otthon, fontos, hogy ne csak például a kanapétornát próbáljuk ki, hanem az agytekervényeinket is mozgassuk meg. Összegyűjtöttünk néhány pályázatot a szabadidő hasznos eltöltésére. 

 

 

1. Pályázat:

2006-ban a Barcsay-jogutód Kónya házaspár létrehozta a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítványt, amely a Magyar Képzőművészeti Egyetem által a művészeti anatómia tantárgyban kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatóknak adható Barcsay-jutalom mellett – immár attól teljesen függetlenül – minden évben BARCSAY-DÍJAT adományoz, pályakezdő fiatal művészeknek, akik – stílus-megkötések nélkül – olyan kvalitásos alkotásokat hoznak létre, melyek méltónak bizonyulnak Barcsay Jenő szellemiségéhez, alkotói következetességéhez és a művészet iránt érzett alázatához.

Bővebb információért kattints ide!

 

 

2. Pályázat:

A munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz benyújtott kérelem alapján vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, ha állami foglalkoztatási szervnél regisztrált programrésztvevő, 25 év alatti álláskeresőt vagy alacsony iskolai végzettségű álláskeresőt foglalkoztatnak munkaviszony keretében.

Bővebb információért kattints ide!

 

 

3. Pályázat:

Az Erzsébetvárosi Önkormányzat pályázatot hirdet Magyarországon bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, 35 és 60 év közötti legalább két, nem magánkiadású kötettel rendelkező, magyar nyelven alkotó szépirodalmi szerzők számára. Az önkormányzat a nyertes szerzőket fél éven át, havi 160 000 forinttal támogatja.

Bővebb információért kattints ide!

 

 

4. Pályázat:

A pályázatra, olyan szervezetek pályaműveit várják, melyek a megvalósítani tervezett projektjeikkel a fenntarthatósághoz, illetve az élhető környezet megőrzéséhez valamilyen infokommunikációs megoldást felhasználva járulnak hozzá.

Bővebb információért kattints ide!

 

 

5. Pályázat:

Pályázat a vidéki térségekben működő települési önkormányzatok és települési nemzetiségi önkormányzatok és nonprofit szervezetek részére, a helyi termékértékesítést szolgáló piacok, vásárterek infrastrukturális fejlesztésének, vagy létrehozásának megvalósítására. Támogatási összeg max.: 100 millió Ft.

Bővebb információért kattints ide!

 

 

6. Pályázat:

Pályázat a biztonságos internethasználattal kapcsolatos tudás terjesztése, a gyerekek tudatos médiafogyasztási szokásainak kialakítása, digitális kompetenciafejlesztés interaktív oktatások formájában, az általános iskola felsős korosztálya számára.

Bővebb információért kattints ide!

 

 

7. Pályázat:

Budapest Főváros Önkormányzata és a FŐKERT Zrt. az URBforDAN program keretén belül ötletpályázatot hirdet a Hármashatár-hegyre, olyan létesítmények, szelíd beavatkozások, művészi alkotások tervezésére, amelyek javítják a természet állapotát vagy segítik a természeti értékek bemutatását.

Bővebb információért kattints ide!

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.