Újra magyar kézbe kerülhet a ferihegyi repülőtér

Újra magyar kézbe kerülhet a ferihegyi repülőtér, egy hazai vállalatokból és üzletemberekből álló konzorcium ugyanis visszavásárolná a repteret üzemeltető céget – közölték egy tévéműsorban a Bloomberg hírügynökség értesüléseire hivatkozva.

 

Elhangzott: a Budapest Airportot tizenöt éve, még a Gyurcsány-kormány privatizálta, amit már akkor is sokan bíráltak; nagyobb esélyt adhat az üzletre az, hogy a koronavírus-járvány miatt a reptér forgalma jelentősen csökkent.

Tavaly szinte percenként indultak repülőgépek, 2019 az egyik legsikeresebb év volt a légikikötő történetében: a Budapest Airport bevétele jóval meghaladta a 300 millió eurót. Idén viszont mintegy 90 százalékos forgalomcsökkenéssel számol a vállalat. A koronavírus-járvány okozta válság kitörése előtt Magyarország legnagyobb légikikötőjének értékét hárommilliárd euróra becsülték, és több mint 16 millió utas fordult meg itt. Idén várhatóan harmadára csökken a forgalom – ismertette az adatokat a riporter.

Idézték a magyar konzorcium egyik tagját, az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Indotek-csoport vezérigazgatóját, Jellinek Dánielt, aki megerősítette, hogy üzleti tárgyalásokat folytat a Budapest Airport megvásárlásáról, ám a bizalmas jellegű egyeztetésekről további tájékoztatást nem adott.

A Budapest Airportnak jelenleg három külföldi tulajdonosa van; egy szingapúri állami befektetési alap, egy kanadai nyugdíjalap, és egy reptereket működtető, szintén kanadai cég. Előbbi kettőnél azonban a csatorna szerint a profitérzékenység miatt hamar változhat a tulajdonosi elképzelés.

Emlékeztettek: 2005-ben a Gyurcsány-kormány sokak meglepetésére úgy adta el a Budapest Airportot, hogy egy nyereséges céget privatizáltak. Az akkori gazdasági miniszter azzal érvelt, hogy magánkézben sokkal jobban fejlődik majd a repülőtér.

  Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője a tévéműsorban viszont úgy nyilatkozott: korántsem mindegy, hogy hazai, vagy külföldi magánkézben van Magyarország légiközlekedési központja, nem mindegy, hogy a profit – ami tavaly mintegy 30 milliárd forintot tett ki – az országban marad vagy külföldre kerül.

Hozzátették: a kormányt is hasonló szempontok vezérelték, amikor például az energetikai szektorban visszavásárolták az ugyancsak a baloldali kormányok idejében eladott stratégiai fontosságú cégeket. Ez teremtette meg például különböző fejlesztések és a rezsicsökkentés lehetőségét is.

Beszámoltak arról is, hogy a Budapest Airport közelmúltbeli tájékoztatása szerint a következő hónapokban kizárólag a repülőtér biztonságos üzemeltetése érdekében szükséges kiadásokra költenek, a beruházások számát erőteljesen csökkentik, és a meglévő forrásokat az alapvető repülőtér-üzemeltetésre, valamint a bérekre fordítják.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.