Új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnbandára csaptak le a rendőrök

Új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnbandára csaptak le a rendőrök kedd hajnalban három megye kilenc helyszínén – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

 

A tájékoztatás szerint a Ceglédi Rendőrkapitányság által koordináltan közel kilencven rendőr mintegy harminc szolgálati autóval szállt meg több helyszínt Pest, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

A rendőrök 12 embert előállítottak és közülük két, kereskedéssel foglalkozó gyanúsított letartóztatását kezdeményezték. Két előállítottat kábítószer birtoklása vétségével, egy jászkarajenői család három előállított tagját értékesítéssel gyanúsították meg – fűzték hozzá.

A rajtaütés helyszínein új pszichoaktív anyaggal szennyezett tasakokat, alufóliákat, csomagoló anyagokat, tucatnyi mobiltelefont és okos eszközt, közel 9 millió forint értékben gépkocsikat, laptopot, elektronikai berendezéseket és arany ékszereket foglaltak le.

Hat – köztük a két őrizetbe vett – gyanúsítottal szemben bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének, három gyanúsítottal szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének, illetve két gyanúsítottal szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.