Október végén átadásra kerülhet a budaörsi Árok utcai stadion

(Budaörs, 2020. szeptember 20. – Budaörsi Infó) Korábbi cikkeinkben már írtunk arról, hogy az Árok utcai stadion építése évek óta húzódik. A BSC 1924 sportigazgatója legutóbbi interjújában úgy nyilatkozott, hogy a munkálatok hamarosan véget érnek. Úgy tűnik, hogy már csak némi papírmunka van hátra.

 

 

Tüske Roland, a BSC 1942 sportigazgatója, a TV2040 Ziccer című műsorában úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint már ősszel lehetnek mérkőzések az Árok utcai stadionban.

“Különböző papírokra várunk, a használatba vételi engedélyre és a katasztrófavédelem, tűzoltóság, ANTSZ stb. Már csak a papírmunka van hátra.

Jövő héten leterítik a füvet.

Ha nagyon optimista leszek, akkor úgy gondolom hogy október vége felé már hazai közönség elég tud kiszaladni a csapat.”

 

 


 

A projektről bővebben:

A Budaörs Árok utcai sporttelep területén egy II. osztályú füves centerpálya, egy II. osztályú műfüves tartalék / edző futball pálya, valamint az ezek kiszolgálására épült öltöző épület volt található, mely már régóta nem tudta kielégíteni a helyi labdarúgás igényeit.

A szakosztály egy korszerűbb, MLSZ előírásainak megfelelő sportcentrum kialakítását tűzte ki célul. Tavalyelőtt be is fejeződött két műfüves edzőpálya kialakítása és megpályáztak és elnyertek támogatást a centerpálya átépítésére az MLSZ I. osztályú minősítésnek megfelelően, a központi épület teljes átalakítására, mely magában foglalja az öltözők, kiszolgáló helységek és a fedett lelátók kialakítását, valamint futsal- / sportcsarnok építésére a téli felkészülés biztosítására.

 

 

bsc_sportpalya_latvanytervek23

 

Az új sportcentrum létrehozásának alapvető célja maga a futball és főként az utánpótlás fejlesztése. A terület megújításához alapvető igény az üzemeltetési költségek minimalizálása és a fenntarthatóság biztosítása, amit megújuló energiaforrások bevonásával szeretnének elérni.

A sportcentrummal kapcsolatos fejlesztési tervek egy nagy méretű PDF dokumentumban letölthetők ide kattintva.

A létesítmény felépítéshez az MLSZ elfogadta a TAO pályázatot, így az Önkormányzat segítségével és a TAO keretükbe utalt vállalkozói támogatásokból elkezdték az építkezést.

 


 

 

bsc_sportpalya_latvanytervek

bsc_sportpalya_latvanytervek2

 

 

(Budaörsi Infó/Forrás: TV2040, kép: FB)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.