Koronavírus – GÉMOSZ: nyáron 25-30 százalékkal esett vissza az autópiac forgalma

A nyári hónapok alatt 25-30 százalékkal esett vissza az autópiac forgalma a koronavírus-járvány miatt az előző év azonos időszakával összehasonlítva – mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnöke az egyik televízió csatorna műsorában.

 

Az elnök szerint a magyar autópiac még mindig jobb helyzetben van, mint a nagyobb nyugat-európai országoké, hiszen ezekben 50 százalékos vagy még ennél is nagyobb visszaesést mértek a nyáron.

Ennek az állhat a hátterében, hogy a tavaszi járványhullám jobban elhúzódott például Spanyolországban vagy Franciaországban, mint Magyarországon. “Tehát mi egy nagyon szerencsés helyzetben voltunk, vagyunk, nem beszélve arról, hogy a kormányzat lehetővé tette – a mi kérésünkre -, hogy a szervizek nyitva maradhassanak” – fogalmazott Gablini Gábor.

Hozzátette, az autószalonok és a szervizek a járványügyi protokoll maximális betartásával üzemelnek. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.