Arculati pályázatot írt ki a Néprajzi Múzeum

Nyílt pályázatot hirdet logójának és arculatának megújítására a rövidesen új otthonba költöző Néprajzi Múzeum.

 

A Néprajzi Múzeum 1973 óta működik a korábbi Igazságügyi Palota épületében, a Kossuth téren. Az intézmény előreláthatólag 2022-ben, történetében első alkalommal költözik számára tervezett, minden szakmai és látogatói igényt kielégítő új épületbe, a Városliget szélén található Ötvenatosok terére, ahol a tervek szerint a gyűjtemény eddig kevésbé ismert kincseit is megismerheti a közönség – közölte a múzeum csütörtökön az MTI-vel.

Mint a közlemény kiemeli, a megújulás nem csupán földrajzi, strukturális és koncepcionális, de az intézmény arculatát is érinti, amelynek kidolgozására a múzeum pályázatot hirdet. Az elmúlt másfél évtizedben használt vizuális elemek elsősorban a gyűjteményeket és a főbb kutatási területeket reprezentálták, most lehetőség nyílik arra is, hogy az új, karakteres épület is szerephez jusson – áll a felhívásban.

A kiírásban szereplő főbb üzenetek elsősorban az intézmény küldetésnyilatkozatában is szereplő értékeket, prioritásokat képviselik, a Néprajzi Múzeum ugyanis Európa egyik legkorábbi néprajzi múzeumaként 1872 óta gyűjti, archiválja, óvja, kutatja és közvetíti a magyarországi, az európai és az Európán kívüli közösségek hagyományos és modern kulturális emlékeit.

Az intézmény társadalmi múzeumként a múltbeli és a jelenkori tárgykultúra, valamint a társadalmi jelenségek kutatásának és bemutatásának reflexív helyszíne, a néprajztudomány, az európai etnológia, a kulturális antropológia meghatározó magyarországi intézménye. Emellett más tudományok és a művészetek számára is kiindulópontot jelent a kulturális emlékezet, a kulturális sokszínűség és a változó identitások megértéséhez, elfogadásához és tiszteletéhez – hangsúlyozza a közlemény.

A megjelenítésnél fontos elvárás, hogy az arculat legyen egyedi, harmonikus színvilágú, jól átlátható és könnyen felismerhető. Reflektáljon a Néprajzi Múzeum által képviselt értékekre, a magyar és nemzetközi etnográfiai gyűjteményekre és azok sokszínűségére, az általuk képviselt tudásra és megszerezhető élményre. Olyan kreatív megoldásokra épüljön, melyek szakítanak a sablonos ábrázolással, mégis utalnak a helyre, annak speciális tematikájára, esetleg a sajátosan egyedi, új épületre – fogalmaz a felhívás.

A pályázatok beérkezési határideje október 26., az eredményhirdetést november 12-én tartják. A nyertes pályázó 350 ezer forint jutalomban részesül.
A részletes kiírás a https://www.neprajz.hu/hirek/2020/nm-logo-es-arculati-palyazat.html honlapon érhető el. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.