Végleg bezár a Tigrisvilág-sorozatban elhíresült állatkert

Végleg bezár a Tigrisvilág (Tiger King) című Netflix-sorozatban elhíresült oklahomai állatkert – idézte a jelenlegi tulajdonos Facebook-posztját a BBC hírportálja.

 

 

Jeff Lowe a bezárást azzal indokolta, a Peta állatvédő szervezet egyre nagyobb nyomást gyakorol rá.

A döntést azután hozta meg, hogy egy szövetségi bírónak az egymillió dolláros (293 millió forint) védjegyperben hozott határozata szerint az állatkertet át kellett adnia a felperesnek, Carole Baskinnek. Ez azt jelentette, hogy a jelenlegi üzemeltetőnek 120 napon belül el kell hagynia a területet.

Jeff Lowe üzlettársa volt a sorozat címszereplőjének, a Tiger King néven is emlegetett Joe Exoticnak, aki jelenleg 22 éves börtönbüntetését tölti bérgyilkossági kísérletben való részvételért és állatkínzásért.

Lowe bejegyzésében azt írta, hogy a Tiger King-sorozat sok szempontból végleg megváltoztatta az életüket. “Több figyelmet – jót és rosszat – kaptunk, mint amennyit bárki megérdemel. Valószínűleg továbbra is minden állatvédő céltáblája leszünk, de készen állunk” – tette hozzá.

Arról is írt, hogy “új állatkerje” a Tiger Kinggel kapcsolatos új kábel- és streamingsorozat helyszíne lesz.

A Tiger King világsiker lett az új koronavírus megfékezésére hozott korlátozások márciusi kezdetekor. A Netflix sorozata a Joe Exotic “művésznevű” oklahomai férfi színes életéről szól, amiben fontos szerep jutott fő riválisának, a floridában nagymacska-rezervátumot üzemeltető Carole Baskinnek.

A szolgáltató a hírek szerint rendelkezik a második évad jogaival is, miközben már számos külön film, vagyis spinoff is készül, köztük egy nyolcrészes sorozat, melyben Nicolas Cage játssza a címszerepet.

A rivális Carole Baskinnek is jutott a rivaldafényből: a hónap elején hozta nyilvánosságra, hogy eltűnt és halottnak nyilvánított volt férje rokonai beperelték. Don Lewis 1997-ben tűnt el, Baskin következetesen tagadja, hogy köze lett volna az esethez. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.