Tájrombolás Budaörsön – Kötelezik az építtetőt a terep részbeni helyreállítására az Odvas-hegyen

(Budaörs, 2020. július 24. – Budaörsi Infó) Korábbi cikkünkben arról olvashattak, hogy újabb hegyet “bontanak” Budaörsön. Egy Víg utcai lakos levélben kereste meg szerkesztőségünket és kérte, hogy tegyünk valamit, mert az ablakából minden nap azt látja, hogy az Odvas-hegy oldalába egy társasház épül. Amivel nem is lenne baj, de fotókkal igazolta, hogy az építkezés során a hegyből több teherautónyi sziklát és földet elszállítottak. A hegy bontása, az ún. tereprendezés azóta is zajlik. Az ügyben most némi előrelépés történt az építésügyi hatóság részéről az Önkormányzat kezdeményezésére. Meglátjuk milyen eredménnyel.

 

 

Mint korábbi cikkükben olvashatták, levélíró olvasónk elmondása szerint bár egyeztetett az Önkormányzattal, beszélt a polgármesterrel is, de sajnos – mivel ő is ismeri a szabályozást, miszerint Budaörsnek már nincs hatásköre a helyi építkezések tekintetében -, senki nem tesz/tehet semmit.

 

 

odvashegy_epitekezes_4_budaors_2020jun

 

Levelében azt is kifejtette, hogy bár a tájrombolás magánterületen történik, mégsem érti, hogy hogyan tehet bárki ilyen jellegű kárt Budaörs természeti kincsében.

Az Odvas-hegy egy 314 méter magas. A város már teljesen körbenőtte – lábainál körben magántelkek sorakoznak – bár az északi oldala még inkább üdülőövezeti jellegű, déli oldalán viszont egyre több a lakótelek. A hegy kopár, meredek oldalú dolomittömbje azonban még őrzi az egykori, különleges növény- és állatvilágának maradványait.

 

 

odvashegy_epitekezes_1_budaors_2020jun

 

A környéken nem ez az első ilyen tájrombolásos eset. Gyakorlatilag az egész hegy beépül lassan, de ez az építkezés nagyságrendjével igen szembetűnő, még akkor is, ha amúgy mindenben “törvényesen” járnak el.

 

 

odvashegy2

 

A Budaörsi Infó megkeresésére az ügyben Csík Edina, Budaörs főépítésze elmondta, hogy 2020. július 23-án kapták kézhez Budakeszi Építéshatóság végzését, miszerint kérésüknek megfelelően ellenőrizték az építkezést: szabálytalan tereprendezést állapítottak meg, így építésrendészeti eljárást indítanak.

A főépítész elmondása szerint ennek várható eredménye az lesz, hogy az építtetőt kötelezik a terep részbeni helyreállítására, továbbá a tervezett épület terveit átdolgoztatják.

Megjegyezte, hogy sajnos más esetben sem tud a helyi Önkormányzat egyebet tenni, mint ahogy ezen ügy kapcsán is eljártak: értesítették a Budakeszi Építéshatóságot az általuk szabálytalannak vélt építkezésekről, akik hatósági eszközeikkel igyekeznek jó irányba terelni az építtetőket, tervezőket.

 

 

A videó 2020. július 22-ei (szerdai) állapotot rögzít.

Figyelemmel kísérjük a fejleményeket az ügyben és beszámolunk róla olvasóinknak.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.