Augusztus 2-án rajtol a labdarúgó NB II – Az élvonalból éppen kiesett Debrecen a Budaörsöt fogadja

(Budaörs, 2020. július 17. – Budaörsi Infó) – Augusztus 2-án rajtol a másodosztályú labdarúgó-bajnokság.

 

A magyar szövetség (MLSZ) csütörtökön hozta nyilvánosságra a nyitóforduló programját: az élvonalból búcsúzott csapatok közül a Debreceni VSC hazai pályán a Budaörs ellen kezd, míg a Kaposvár a Nyíregyházát fogadja.

 

 

Változások a Budaörsnél

 

Távozik a klubtól Stieber András középpályás. Közel nyolcvan mérkőzésen lépett pályára a BSC színeiben. A 28 éves játékos Újpesten nevelkedett, majd Angliába az Aston Villa korosztályos csapatához került. Hazatérve Győrben folytatta pályafutását, majd szerepelt Pápán, Ajkán, Gyirmóton, valamint Mosonmagyaróváron is. A BSC mezében 78 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 22 gólt szerzett.

Távozik a csapattól Horváth Emil is. A 20 éves középpályás Győrben nevelkedett, de utánpótlásévei alatt a Ferencvárosban is megfordult. 2017 nyarán került Budaörsre. A csapatnál eltöltött két szezonja alatt 27 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.

A távozók mellett az érkezők listája is gyarapodik. A BSC három játékossal megegyezett, így ők Budaörsön maradnak, illetve folytatják pályafutásukat.

Petró Balázs Sárvárról igazolt át a Budaörshöz. A 23 éves játékos Miskolcon, majd pedig Szombathelyen töltötte utánpótláséveit. A Haladás játékosaként három mérkőzésen az első osztályban is pályára lépett. Szerepelt kölcsönjátékosként Győrben, valamint a 2016/2017-es szezonban BSC-nél is – ebben az idényben 21 mérkőzésen lépett pályára a BSC színeiben, ezeken 6 gólt szerzett.

A saját nevelésű játékos, Sajbán Miklós végleg visszatért Budaörsre. Tavasszal még „csak” a Mezőkövesd kölcsönjátékosaként szerepelt nálunk, most viszont a tényleges átigazolásra is sor került.

Kovács Péter a csonka tavaszt Budaörsön töltötte a Debrecen kölcsönjátékosaként. A két klub egyezsége értelmében pedig a fiatal portás a következő szezonban is a BSC kapuját igyekszik megóvni a góltól.

 

 

Az 1. forduló párosítása

 

Soroksár-DEAC

Pécsi MFC-Dorogi FC

Kaposvári Rákóczi-Nyíregyháza Spartacus

Ajka-WKW ETO FC Győr

Vasas FC-Kolorcity Kazincbarcika SC

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre

Gyirmót FC Győr-Aqvital FC Csákvár

Szolnoki MÁV FC-Szentlőrinc

BFC Siófok-Szombathelyi Haladás

Debreceni VSC-Budaörs

 

 

(Budaörsi Infó / Forrás: bsc.hu / Fotó: Jámor Anita)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.