Vihar – Országszerte mintegy 180 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak

Mintegy 180 helyszínre kellett kivonulniuk az ország 14 megyéjében a tűzoltóknak a péntek éjszakai vihar miatt – közölte Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője szombaton az MTI-vel.

 

A szóvivő elmondta, főként az elöntött pincék, illetve lakóingatlanok adtak munkát kollégáinak, de elakadt jármű és fakidőlés miatt is be kellett avatkozniuk.

A legtöbb káreset Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében történt péntek éjfélig. Van ahol még most is dolgoznak a tűzoltók – fűzte hozzá.

A katasztrófavédelem közölte azt is, az éjszakai esőzések után sorra érkeznek a bejelentések a katasztrófavédelem Heves megyei műveletirányítási központjába.

Egerben és környékén eddig több mint negyven esetben kérték a tűzoltók segítségét, elsősorban vízeltávolításhoz.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.