A 141-szeres válogatott Bódi Bernadett a másodosztályú Budaörshöz szerződött

(Budaörs, 2050. június 26. – Budaörsi Infó) A másodosztályú Budaörsben folytatja pályafutását Bódi Bernadett 141-szeres válogatott kézilabdázó. Már július közepén a Budaörs Handball játékosaként kezdi meg a nyári felkészülést.

 

    A budaörsi klub honlapjának tájékoztatása szerint a 34 éves szélsővel – akinek távozását szerdán jelentette be a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO – hároméves szerződést kötöttek.

Bódi közös megegyezéssel vált el a győri csapatától.

    “Győrben a sportág legmagasabb céljaiért küzdhettem, hálás vagyok mind a két felejthetetlen korszakért, amit az ETO-ban tölthettem. Sok, ingázással töltött év után szerettem volna közelebb lenni a családomhoz, úgy, hogy az általam szenvedélyesen szeretett kézilabdát sem kell feladnom” – nyilatkozta Bódi. Hozzátette: tudása legjavával kívánja segíteni a csapatot célja elérésében, hogy feljussanak az élvonalba.

Bódi 2002 tavaszán játszotta első mérkőzését a győriek felnőttcsapatában. Öt évvel később Dániába igazolt, majd a Békéscsaba, a Siófok és a Dunaújváros játékosa volt, aztán 2013 nyarán tért vissza Győrbe, vagyis összesen tizenhárom szezonon keresztül erősítette az ETO-t. Hét-hét alkalommal nyert bajnokságot és Magyar Kupát, négyszer Bajnokok Ligáját. Győri karrierje alatt Bódi 467 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken 863 gólt dobott.

 

(Budaörsi Infó / mti – #budaorsiinfo #kezilabdabudaors)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.