Könyvkiadók pályázhatnak az E-Könyvtér programba

 Könyvkiadók pályázhatnak kortárs szépirodalmi művek felajánlásával a Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága(KMI) E-Könyvtér programjába.

 

A KMI a kiadóktól eddig még kiadatlan, de komoly irodalmi értékkel bíró kortárs szépirodalmi művek felajánlását várja az ekonyvter@petofiugynokseg.hu címre. Egy kiadó legfeljebb öt cím felajánlást tehet június 30-ig – közölte a KMI csütörtökön az MTI-vel.

“Jelen felhívás megteremti annak a lehetőségét, hogy a kiadók eddig még kéziratban lévő igényes kortárs szépirodalmi műveket tudjanak megjelentetni elektronikus könyv formájában” – olvasható a közleményben.

A felajánlásban kérik megnevezni a kiadót, a szerzőt, a kiadandó mű címét, mellékelni kell a szinopszisát, valamint egy jellemző, három oldalnál nem hosszabb részletét.

Az igényeket a KMI által felkért szakmai bizottság a beérkezések sorrendjében értékeli, a megrendelést és a kiadást követően nettó 500 ezer forintot fizetnek a kiadónak címenként, számla ellenében.

A programban kortárs magyar szépirodalmi művek kiadásával (is) foglalkozó kis és közepes, legfeljebb tíz főt foglalkoztató könyvkiadók vehetnek részt, amelyek évente legalább 10, legfeljebb 60 címet jelentetnek meg. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.