Wittinghoff Tamás arra kéri a budaörsi üzletek vezetőit, hogy tegyék kötelezővé a szájmaszk viselését

(Budaörs, 2020. április 25. – Budaörsi Infó) Arra kéri a budaörsi kiskereskedelmi üzletek tulajdonosait, illetve üzemeltetőit, valamit a kiskereskedelmi egységek vezetőit, dolgozóit Wittinghoff Tamás polgármester, hogy felelős állampolgárként az eddigi erőfeszítéseiken túlmenően is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megvédjék az üzlet vásárlóit és dolgozóit!

 

 

Körlevél a budaörsi kiskereskedelmi üzletek tulajdonosai, illetve üzemeltetői részére:

 

Tisztelt Tulajdonos, Tisztelt Üzemeltető!

A koronavírus járvány még jelen van Magyarországon, bár kiterjedt tesztelések hiányában nehéz megmondani, hogy milyen mértékben érinti a lakosságot. A Kormány mindenesetre bejelentette, hogy készül az általa korábban elrendelt szigorú intézkedések fokozatos feloldására annak érdekében, hogy a gazdasági élet újra meginduljon.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy biztonságban vagyunk, sőt! A személyes érintkezések számának növekedése – ezt ellensúlyozó járvány-biztonsági intézkedések hiányában – egyelőre nem felbecsülhető következményekkel járhat. Budapesten ezért is vezette be a Fővárosi Önkormányzat a maszkok kötelező viselését a tömegközlekedés és a kiskereskedelmi üzletek látogatása során.

Budaörs ugyan nem a főváros, de az itt működő üzletek, különösen a nagy bevásárlóközpontok tömegek, köztük nagy részben fővárosi lakosok számára jelentenek bevásárlási lehetőségeket. Számos budaörsi lakos és a kiskereskedelmi üzletek dolgozói részéről is felmerült az Önkormányt felé az az igény, hogy – a budapesti példához hasonlóan – mi is rendeljünk el szigorú biztonsági intézkedéseket.

Eltekintve attól, hogy magam nem látom ennek kikezdhetetlen jogi lehetőségét, nem is tartanék szerencsésnek erővel rákényszeríteni gazdasági szereplőkre olyan szabályokat, amelyeket a józan ész és saját dolgozóik, valamint vevőik biztonságát– közvetetten tehát a saját gazdasági érdekeiket –mérlegelve saját maguk is alkalmazhatnak.

Ezért arra kérem Önt mint tulajdonost illetve üzemeltetőt, valamit a kiskereskedelmi egysége vezetőit, dolgozóit, hogy felelős állampolgárként az eddigi erőfeszítéseiken túlmenően is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megvédjék az üzlet vásárlóit és dolgozóit!

Kérem, hogy üzletükben helyezzenek el felhívást, mely a szájmaszk viselését vagy a száj ruhával való eltakarását kötelezővé teszi! Amennyiben tehetik, biztosítsák a vásárlók részére a maszkokhoz való ingyenes vagy megfizethető áron való hozzáférést!

Kérem, hogy hívják fel a vásárlók figyelmét az egymástól való biztonsági távolság fontosságára, és biztosítsák a kiszolgálás, illetve fizetés során annak betartását!

Kérem, gondoskodjanak róla, hogy a vásárlókat személyesen kiszolgáló dolgozóik, ügyfélszolgálatos munkatársaik és pénztárosaik folyamatosan viseljenek maszkot!

Kérem, hogy amennyiben módjuk van rá, az üzletben szokásosan végzett fertőtlenítés mellett biztosítsák a vásárlók számára is az üzletbe belépés előtt a kézfertőtlenítés lehetőségét!

Budaörs városa nevében köszönöm, ha a társadalmi felelősségvállalás jegyében eleget tesznek kéréseimnek.

Budaörs, 2020. április 24.

 

Tisztelettel:

Wittinghoff Tamás
Budaörs Város polgármestere

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.