Nem lesznek ünnepségek a brit uralkodó születésnapján

Az új koronavírus okozta járvány miatt elmaradnak a hagyományos ünnepségek a brit uralkodó születésnapján idén.

 

A Buckingham-palota, a királyi család első számú londoni rezidenciája szombaton bejelentette: II. Erzsébet királynő személyesen kérte, hogy jövő heti születésnapján semmiféle ceremoniális esemény ne legyen, mivel “a jelenlegi helyzetben ez nem lenne helyénvaló”.
Nagy-Britanniában eddig több mint 14 ezren haltak meg az új koronavírus okozta Covid-19 járványban.

Az uralkodó, aki 68 éve ül az Egyesült Királyság trónján, jövő kedden ünnepli 94. születésnapját, de az udvar szombati tájékoztatása szerint ezúttal ez kizárólag családi esemény lesz, nyilvános rendezvények nélkül.

A királynő egy hónapja legnagyobb vidéki rezidenciáján, a London nyugati határában fekvő Windsor ősi kastélyában tartózkodik, és – amint udvari illetékesek többször is hangsúlyozták az elmúlt hetekben – ő is maradéktalanul tartja magát azokhoz a korlátozó intézkedésekhez, amelyeket kormánya márciusban hozott a járvány megfékezése végett.
Így valószínűsíthető, hogy családtagjai is csak videókapcsolaton köszöntik a keddi születésnapon.

Elmaradnak az ilyenkor szokásos tüzérségi díszsortüzek is, amelyekkel a hadsereg tiszteleg minden évben a Buckingham-palota tőszomszédságában fekvő hatalmas Green Parkban, illetve a Temze partján, a Tower ősi épületegyüttese mellett.

Az idén nem tartják meg a királynő hivatalos születésnapi ünnepségét, a Trooping the Colour néven közismert, hagyományosan júniusban esedékes színpompás katonai parádét sem.

A Trooping the Colour – a csapatzászlók ceremoniális bemutatása a hadsereg díszelgő alakulatainak – 1748 óta a mindenkori brit uralkodó születésnapjának ünnepsége. Azt azonban, hogy a hivatalos királyi születésnap mindig nyáron legyen, VII. Eduárd király, Viktória királynő fia honosította meg a múlt század első évtizedében.
VII. Eduárd születésnapja novemberben volt, amikor a brit időjárás általában alkalmatlan bármiféle nagyszabású szabadtéri rendezvény megtartására, ezért helyezték át a júniusi időpontra a hivatalos ünnepséget. Ez a szokás azóta is megmaradt, és az idén június 13-án tartották volna a nagyszabású díszszemlét a királyi lovas testőrség londoni laktanyájának parkjában, a Horse Guards Parade-en, ám ez most elmarad.

A százezreket vonzó ceremóniát II. Erzsébet királynő csaknem hét évtizedes uralkodásának kezdete óta eddig csak egyszer, 1955-ben törölték az akkori országos vasutassztrájk miatt.
Az udvar szombaton közölte: a hagyományoktól eltérően ezúttal nem várja el azt sem, hogy a királynő jövő keddi születésnapján a kormányhivatalok épületeit fellobogózzák. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.