Érettségi feladatok megoldásához is tippeket ad az M5 csütörtöki oktatási műsorában

Érettségi feladatok megoldásához is tippeket ad az M5 csütörtöki oktatási műsorában – közölte az MTVA Sajtó Osztálya.

 

 

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az M5 kulturális csatorna oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat.

Kiemelik, hogy a felsős és az érettségi előtt álló tanulók mellett, már az 1-4. osztályosoknak is tartanak oktatási műsort hétköznaponként Alsós – Sulikalandok címmel. A

Mindenki Akadémiája című műsoraikban pedig érintik az egyetemi tananyagot is. A Netorika című ötrészes sorozat tanároknak ad praktikus tanácsokat a digitális oktatással kapcsolatban, a Mozogj otthon! című adás pedig tornázásra buzdítja a tanulókat.

A csütörtökön 8 órakor kezdődő az Alsós – Sulikalandok című műsorban az elsősökkel a magánhangzókkal, a másodikosoknak szóló részben a mássalhangzókkal foglalkoznak.

A Felsős című műsor a 6-8. évfolyamon tanulóknak szól. Hetedikes földrajzzal indítanak, a sarkvidékekről lesz szó. Ezután a 6. osztályosok nyelvtanból a külső megjelenésről, mint kommunikációs formáról tudhatnak meg többet. Ugyancsak a 6. osztályosok történelemből Napóleon tündökléséről és bukásáról tanulhatnak.

Fizikából a 7. osztályosok a munkáról tanulhatnak, majd rendhagyó osztályfőnöki óra lesz a 8. osztályosoknak. A 11 órakor kezdődő, nyolcadikosoknak szóló adásban biológiából a stressz fiziológiai tulajdonságaival, történelemből a “legvidámabb barakk” életével foglalkoznak, földrajzból Ausztriáról és Szlovéniáról lesz szó.

Fél 12-től délig – a megszokott módon – nyelvtanulás lesz: a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg spanyolul jelentkezik.

A fél 1-kor kezdődő Érettségi című műsor magyar nyelv és irodalommal indul, ezúttal Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című műve lesz a téma. Matematikából az érettségi feladatok felépítésével, fontos tudnivalókkal, a feladatmegoldás fázisaival foglalkoznak, és jó tanácsokkal, tippekkel látják el a tanulókat. Kémiából a redoxireakciókról, fizikából az ideális gázok törvényeiről lesz szó. Történelemből pedig bemutatják, hogy milyen külső és belső tényezők vezettek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukásához.

Háromnegyed 3-kor induló, Mozogj otthon! című műsorban, hivatásos gyógytornászok adnak elő különféle mozgási gyakorlatokat naponta tíz percben. Mint írják, a műsor minden korosztálynak szól, így az idősebbek is bekapcsolódhatnak a tornázásba.

A fél 9 előtt öt perccel kezdődő Netorika című sorozatban utolsó adásában kiderül többek között, hogy miért fárasztó a távoktatás és, hogy lélektanilag miben különbözik az élőbeszéd és a kamerák előtti oktatás.

Éjféltől jelentkezik a Mindenki Akadémiája című műsor, amelyben ezúttal Láng Orsolya régész tart előadást Magyar Pompeji – az aquincumi polgárváros története címmel. Az adás ismétlését pénteken fél 8-tól tekinthetik meg a nézők. TMI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.