Két különböző forrásból származik a marsi víz

Két különböző forrásból származik a marsi víz – állapították meg kutatók a vörös bolygóról származó meteoritok elemzése révén.

 

Az Arizonai Egyetem hold- és bolygókutató laboratóriumában dolgozó Jessica Barnes és kollégái két marsi meteoritot, a Northwest Africa 7034 jelzésű kőzetet, becenevén a Fekete Szépséget, valamint az ALH 84001-et (Allan Hills) vetették alá vegyi analízisnek, hogy feltárják a planéta múltját, beleértve kialakulásának folyamatát és vízkészletének forrását.

A szakemberek a Nature Geoscience című folyóiratban ismertették az eredményeiket – olvasható a CNN hírtelevízió internetes oldalán.
A kutatók kétféle hidrogénizotópra fókuszáltak a vizsgálatuk során: a könnyűhidrogénre (prócium) és a nehézhidrogénre (deutérium), ugyanis ezek aránya alapján fel lehet térképezni a kőzetekben található víznyomok eredetét.

A két marsi meteorit izotópvizsgálatának eredményei azt sugallják, hogy a marsi víz két különböző forrásból származik.
“A Mars belsejében lévő, két eltérő forrásból származó víz elárulhat nekünk valamit azokról az objektumokról, amelyeknek ütközéses összeállásából létrejöttek a belső kőzetbolygók” – mondta Barnes. Hozzátette: “mindennek fontos szerepe van a Mars esetleges múltbeli lakhatóságának és asztrobiológiájának megértésében is”.

Az eredményeik alapján a szakemberek arra jutottak, hogy a Mars esetében két különböző, egymástól jelentősen eltérő vízkészlettel rendelkező bolygócsíra (planetezimál) ütközhetett egymással, és soha nem keveredtek össze teljesen. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.